RETRO RÁDIÓ

Megtörte a csendet Nagy László: elárulta, mi vezetett a válásához





Márciusban robbant a hír, a kézilabdázó már nem a feleségével él. Azóta összeköltözött új szerelmével.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.17.
szakítás

Mint arról a Metropol is beszámolt, hatalmas port kavart, amikor Nagy László az Instagram-oldalán mutatta meg új párját. Azonnal érkeztek is a gratulációk Sónyák Szilviának és a sportolónak.

Az csak később derült ki, Nagy László a fotó posztolásának időpontjában még házasember volt. Erika és László 2005-ben mondták ki a boldogító igent, egy közös kislányuk is született, akit együtt neveltek.

(Fotó: Szabó Miklós/Nemzeti Sport)

A feleség ezután a Borsnak mondta el, beadja a válókeresetet.

„Tekintettel arra, hogy Laci a gyermekem édesapja, most sem és a jövőben sem fogok róla rosszat mondani, azonban éppen kiskorú lányunk érdekében szeretnék pár, a sajtóban megjelent tárgyi tévedést kijavítani. Nem igaz az, hogy elváltunk vagy válófélben voltunk, ahogy az sem, hogy már nem éltünk együtt. Ugyanannyit volt távol tőlünk, ahogy élsportolóként eddig is. Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, nálunk is voltak ilyenek, azonban válást nem indítottunk el. Eddig” – mondta a lapnak Nagy László felesége.

Nagy László most a Story magazinnak szólalt meg, mint mondta, először és utoljára. Nem szeretne sárdobálásba kezdeni, csak a tényeket szeretné tisztázni.

A húszéves házasságom elfáradt, és abból én 2020 decemberében tisztességesen távoztam. Mindent megbeszéltünk és mindketten elfogadtuk a helyzetet a gyerekem anyjával, Erikával. Szilvivel először januárban találkoztam, akkor már egyedülálló voltam” – mondta a lapnak a sportoló.

Sorsszerűnek érzik a találkozásukat

Megkért, hogy segítsek berendezni a lakását, ahol új életet kezdett. Én segítettem, és azóta berendezkedtünk a közös életünkre” - árulta el a magazinnak Szilvia.





Ezeket olvastad már?
Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás