
Emelte a tétet a szexi modell, alig takarta valami a dús kebleit
Sosem volt még ennél dögösebb!
Sam Ramplin két éve vesztette el kisfiát, sajnos nem tudta feldolgozni a tragédiát. A 47 éves modell-színésznő egykor még Michael Keatonnel is randevúzott.
Önkezével vetett véget életének Sam Ramplin. A 47 éves modell-színésznő felakasztotta magát málagai otthonában. Szörnyű tette előtt azt mondta a családjának, nincs más vágya, mint hogy újra találkozzon imádott kisfiával. Úgy fogalmazott: „a halálban ismét együtt lehetnek”.
Ramplin fia, Danny két évvel ezelőtt, 17 éves korában vesztette életét egy balesetben. A tévés műsorvezetőként is dolgozó Sam nem tudott megbirkózni a gyásszal, egyre többet ivott – számolt be a tragédia előzményeiről a Daily Mail.
2019-ben már a pszichiátrián kötött ki a túlzott alkoholfogyasztása miatt, valamint azért, mert mindenkinek elmondta, hogy meg akar halni. Akkor azonban megnyugtatta az orvosokat, hogy csak a részegség beszélt belőle és hogy bár mélyen gyászolja fiát, nincsenek öngyilkos gondolatai.
Sajnálatos módon a gyász mégis felemésztette a nőt. A halottkém jelentése szerint az öngyilkosságot józanon követte el. Sem alkoholt, sem drogot nem fogyasztott.
Sosem volt még ennél dögösebb!
Utolsó éjszakáját kedvenc filmje társaságában töltötte.
Ez az egyik legfontosabb dolog, amit meg kellett tanulnia.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.