
Meghan Markle „megszervezett” házasságot kötött Harry herceggel
II. Erzsébet királynő már az elején gyanakodott.
Átadták Diana hercegnő szobrát, amivel kapccsolatban végre az is kiderült, hogy pontosan mit is ábrázol.
Diana hercegnő most lenne 60 éves és ez alakalomból szobrot állítottak neki a Kensington-palota kertjében. A kiskörű eseményen mindössze csak a család egy-két tagja vett részt, de a hercegnő mindenképpen nagyon boldog lenne, hiszen fiai jól kijöttek egymással ezidő alatt. Harry és Vilmos herceg együtt voltak jelen és kedélyesen elnevetgéltek, mintha nem is lenne közöttük semmi feszültség - írja az express.co.uk.
Megható fotón mutatta be a család a szobrot: Az anya előtt áll a két fia, és egymást nézik.
„Ma, édesanyánk 60. születésnapja alkalmából, a szeretetére, az erejére és jellemére emlékezünk - azokra a tulajdonságokra, amelyek jót tettek az egész világon, és számtalan életet tettek jobbá. Minden nap azt kívánjuk, bárcsak velünk lenne, és reméljük, hogy ezt a szobrot örökre az életének és örökségének szimbólumaként fogják látni. Köszönet Ian Rank-Broadley-nak, Pip Morrisonnak és csapataiknak kimagasló munkájukért, azoknak a barátoknak és adományozóknak, akik segítettek ennek megvalósulásában, és mindazoknak a világ minden táján, akik életben tartják édesanyánk emlékét” - írta a királyi család Facebook-oldalára Harry és Vilmos herceg nevében.
https://www.facebook.com/TheBritishMonarchy/photos/a.170672256287946/4359062624115534/?type=3
Az emlékmű a walesi hercegnőn kívül 3 gyereket is megformál, aminek a Kensington-palota beszámolója alapján nagyon különleges jelentése van.
„Diana, walesi hercegnő alakját három gyermek veszi körül, akik a hercegnő munkájának egyetemességét és generációs hatását képviselik. A kinézete az élete utolsó időszakán alapult, mivel bizalmat szerzett humanitárius ügyekért felelős nagyköveti szerepében, és célja karakterének és együttérzésének közvetítése volt” - árulták el.
II. Erzsébet királynő már az elején gyanakodott.
Közösségi oldalán tájékoztatta rajongóit Czippán Anett.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.