„Magyarságra neveltek” – Ezek voltak Jankovics Marcell gondolatai két évvel ezelőtt Trianon-kötete kapcsán

A Trianon-könyv bemutatóján beszélgettünk a Kossuth-díjas rajzfilmrendezővel, a Nemzet Művészével, az egyetemes műveltségű mesterrel, a vizuális kultúrára nevelést lelkesen és tudatosan szorgalmazó alkotóemberrel. A két évvel ezelőtti cikkünkben Jankovics Marcell által elmondottakat ma is érdemes elolvasni, a Trianon-könyvét forgatni, mert valami egészen más látószögből kapunk perspektívát erről a 100 év múltán is kritikus és fájó kérdésről.

Jankovics Marcell Trianon könyvében a mohácsi vésztől kezdve tárja fel a békeszerződéshez vezető okokat, és rajzolja le a saját képi világa szerint a történelmi tényeket.

„Ennél őszintébb munkám nem volt, senki nem szólt bele. Ez én vagyok. Nem akartam csúnyábbnak lerajzolni, akit nem szeretünk, inkább sokféleképpen szerettem volna megmutatni egy-egy figurát. Nekem ez játék” – mondta 2019. június 4-én Jankovics Marcell. A szerző hozzátette, ragaszkodott a történeti hűséghez, a tények pontos rögzítéséhez, de abban nem gondolkodott, hogy ebből a kötetből tankönyv lehet-e, bár szerinte: akár, hisz minden sora történész szakértő által jóváhagyott, ugyanakkor meg tudja szólítani a fiatalokat: a karikatúrák, meghökkentő, olykor „pimasz” rajzai beindítják a fantáziájukat.

„Tisztában vagyok vele, hogy nem lehet megfelelni tízmillió magyarnak. Ha csinálok valamit, engem az érdekel, hogy nekem tessék, a saját minőségi elvárásaimnak megfeleljek”.

Jankovics Marcell (akkor) kérdésünkre elmondta, nagyon élvezte ezt a munkát, amelyen körülbelül két évig dolgozott.

„Öröm, hogy én vagyok az, aki ezt megcsinálhattam. Ezt Méry Gábornak, a kiadómnak köszönhetem, aki felkért erre a munkára. Nagyon élveztem, szerintem a legjobb munkám.”

Jankovics Marcell: Trianon, Előszó

Rajzoljam át a hegyeket?

„A Kárpátok koszorúja a történelmi hazát rajzolja körül. Az átkosban egy tévés főnök arra kért, hogy a Mondák a magyar történelemből című rajzfilmjeimben a középkorias térképeken változtassam meg a hegykoszorú alakját, mert a csehszlovák és román elvtársak meg fognak sértődni. Rajzoljam át a hegyeket? – kérdeztem. Makogta, hogy akkor legalább szűkebb plánokat használjak, hogy ne vegyék észre… Mit is? Hogy hol játszódott a magyar történelem? Hogy a mi határaink természetes határokhoz igazodtak? Maradt minden úgy a filmekben, ahogy kell.”

Bármelyik elszakított országrészben otthon érzem magam

„Az elszakított országrészeket tőlem nem tudták elszakítani. Igaz, a rendszerváltásig, értsd: a fölszabadulásig Horvátországon és Ausztrián kívül egyikben sem jártam igazán. Nem akartam szomorú lenni. Na, de azóta! Bármelyikbe megyek, otthon érzem magam. Otthon is vagyok mindegyikben. Sokszorosan érintetten. Horvát és magyar gyökerű apai nagyapám miatt, aki életének javát Pozsonyban élte le, felesége, nagyanyám miatt, aki szlováknak született lengyel beütéssel, de nagyapám iránti szerelme magyarrá tette, anyai nagyapám miatt, akiben székely és örmény vér keveredett, és az ő felesége, a másik nagyanyám miatt, aki csallóközi magyar család gyermeke volt. Elszakított országrészeket képviseltek mind a négyen. Az erdélyi és csallóközi ág él és virul, ők tesznek róla, hogy a vérem ne fogyjon el.”

Magyarságra neveltek

„Felmenőim jó magyarok voltak, vagy jó magyarrá lettek. A horvát ősök, akik a közös hazát védték a török ellen; tiroli osztrák szépnagybátyám, aki sógorával, szépapámmal együtt harcolt 1848–49-ben a magyar szabadságért és sokévi börtönt is szenvedett érte; lengyel szépapám, 1831-ben Ostrołękánál Bem segédtisztje, aki már magyarországi lakosként ajánlotta föl szolgálatait a hazának; Szamosújvár alapítói. Ők is magyarságra neveltek.”