
Ő a legdögösebb 60 feletti nő: Elizabeth Hurley mindenkit elkápráztatott
Elizabeth Hurley mélyen kivágott ruhában jelent meg egy eseményen.
A Viszkis személye elképesztően megosztó a magyar társadalomban, de kétségtelen, hogy sok mindent átélt már, ezért kíváncsiak a tanácsaira.
Ambrus Attila oktatott már cégeket, tartott már motivációs előadást is, most viszont olyan céges csapatépítőre várja a vállalkozó szelleműeket, ami minden eddiginél komplexebb élményt nyújt – számolt be a különleges lehetőségről a Bors.
A festői szépségű Búbánatvölgybe várja a Viszkis azokat a cégeket vagy éppen baráti társaságokat, akik a koronavírus után szeretnének egy kicsit feltöltődni, kikapcsolódni és persze csapatot építeni. Bár a település neve nem kecsegtet túl vidám percekkel, Ambrus Attila mindent elkövet, hogy a jókedvé legyen a főszerep. Azt ígéri, ez a közel egynapos program minden eddigi kezdeményezésénél élménydúsabb lesz.
„Ezek a csapatépítők azért lesznek mások, mert bankrablóképzést is tartok. Természetesen ez csak egy vicc! Korábban is jártam már multicégekhez, iskolákba, valamint reintegrációs programokra, szóval tényleg sok helyre meghívtak” – mondta a Borsnak.
A mostani kezdeményezésem viszont azért egyedi, mert nem egy elméleti előadást tartok az életemről, hanem meg is mutatom mindenkinek. A résztvevők betekintést nyerhetnek a kézművességbe, megtanulják, hogy kell agyagból létrehozni valamit, mellette főzök nekik. Kedvencem a paprikás krumpli, amikor anno elkapott a rendőrség, akkor is azt főztem. Ha lesz időm, csülkös és pityókás kenyeret is sütök a vendégeknek, vagy épp pincepörköltet – harangozta be a Viszkis a nem mindennapi eseményt, aminek során azt is szeretné bebizonyítani, hogy mindig van visszaút a társadalomba, és van értelme tisztességesen élni és dolgozni.
Elizabeth Hurley mélyen kivágott ruhában jelent meg egy eseményen.
A konditeremben is dúl köztük a szerelem.
Már nem az a cuki kisfiú, aki egykor volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.