
Hatalmas váltás, itt tér vissza Péterfy Bori
Az énekesnő nem titkolja, mint mindenkit, őt is próbára tette az elmúlt egy év. Most azonban elérkezett az idő, színésznőként ismét színpadra léphet.
Rendkívül nehezen viselte a járványhelyzet következtében kialakult bizonytalanságot Péterfy Bori. Az előadó nem csinál titkot abból, hogy a színpadon, egy alkotói folyamatban érzi magát igazán jól.
Ennek hiányában az elmúlt egy év komoly megpróbáltatás volt számára
„30 éve vagyok a színpadon. Az, hogy most kimaradt egy év, nem fog fennakadást jelenteni. Ezt az időszakot inkább pszichésen viseltem nehezen. Soha nem történt még olyan, hogy 1-2 hónapnál többet ne dolgozzak. Korábban a nyaralás is egy kínszenvedés volt nekem, sosem tudtam nyáron pihenni, nyaralni. Kicsit munkamániás vagyok, de az is hozzátartozik, hogy akkor vagyok igazán boldog, ha színpadra léphetek, ha alkothatok, ha benne vagyok egy kreatív flow-ban. Persze kezdetben ezt is meghozta a pandémia, egy érdekes „kísérlet” volt, amire reagálnunk kellett. Így a zenekarral közösen alkottunk és klipet forgattunk ebben az időszakban is” – árulta el a 95.8 Sláger FM-en Péterfy Bori, aki hamarosan ismét színpadra léphet.
Igaz, még nem a zenekarral, hanem színésznőként

„Megkezdtük a próbákat, az Operaház Eiffel-csarnokában lesz Molière: Az úrhatnám polgár című darabjának előadása. Emellett az Átriumban is lesz egy előadás, Alföldi Róberttel közösen, amely egy izgalmas Mefisztó-átirat. Mindkettőt nagyon várom már, ahogy a koncerteket is. Bár még mindig nem tudunk semmi biztosat a sorsukról, júniusra és augusztusra is gyűlnek már a felkérések. Nagyon várjuk már, kivárunk és reménykedünk, hogy színpadra léphetünk” – mondta a Hazai Sláger műsorvezetőjének, Faragó Jankának Péterfy Bori.
Top hírek


Újabb rekordot döntött meg a „Hogyan tudnék élni nélküled?”
Az emberek még mindig imádják a filmet.

Évekkel később árulta el Árpa Attila, miért lett belőle A Nagy Ő
Kiderült, hogy ki az idei év Nagy Ő-je!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre