RETRO RÁDIÓ

Kiderült, Mádai Vivien ebbe menekül a válás miatti problémái elől





A műsorvezető múlt héten jelentette be, hogy vége a hét éven át tartó házasságának.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.02.08.
zaklatott

Mádai Vivien 2013-ban ismerte meg Szabó Zoltán fogorvost, mint korábban elárulta, szerelem volt első látásra. Kapcsolatuk hamar komolyra is fordult, mivel a műsorvezető négy hónapos ismeretség után várandós lett. 2014-ben pedig össze is házasodtak.

A szakítás miatt a műsorvezető egy nagyon komoly érzelmi megpróbáltatásokon megy keresztül, ami meg is látszik rajta, miután rengeteget fogyott az elmúlt időben. Mádai Vivien korábban elég sokat küzdött a plusz kilókkal, soha nem volt magával megelégedve.

Fotó: TV2

A Blikknek a műsorvezető egyik közeli ismerőse mesélte el, Vivien a csalódás miatt a sportba menekül.

Vivien sokat küzdött súlyproblémákkal, éppen amikor a képernyőre került, mert nehezen dolgozta fel az ismertséget és szorongott tőle. Évekbe telt, mire elérte azt a formáját, amivel hellyel-közzel elégedett lett. A nők hajlamosak mindig valamilyen hibát találni a testükön, és ő is az a típus, aki sokat foglalkozik a külsejével. Látványosan lefogyott az utóbbi időben, ami nem csak a rendszeres edzéseknek volt köszönhető, de ezt csak nagyon kevesen tudták, hiszen Vivien mindig ügyel arra, hogy kifele azt mutassa, minden rendben van” - árulta el a lapnak a műsorvezető ismerőse.

A válás miatti nehéz időszakban a terápia és a sport, ami segít

Nincs most könnyű helyzetben, így talán ez most egyfajta terápia is a számára, hogy tökéletesítse az alakját. Egy olyan edzésformát is kipróbált nemrég egy fővárosi alakformáló stúdióban, ami kifejezetten a kerek fenék elérését tűzte ki célul. Ilyen módszert tényleg csak azok találnak meg, akik a kelleténél többet foglalkoznak a kinézetükkel. Egy nő mindig élvezi, ha csinos, az vesse rá az első követ, aki nem így van ezzel, ő is próbálja kihozni magából a maximumot” – tette hozzá az ismerős.

 





Ezeket olvastad már?
Az 57 éves Salma Hayek bikiniben mutatta meg az észveszejtően tökéletes testét, nem találunk szavakat

Az 57 éves Salma Hayek bikiniben mutatta meg az észveszejtően tökéletes testét, nem találunk szavakat

Beolajozott testtel tárta szét a lábát az Exatlon dögös sztárja

Beolajozott testtel tárta szét a lábát az Exatlon dögös sztárja

Pikáns botrányba keveredett Taylor Swift: Intim képek árasztották el róla a netet

Pikáns botrányba keveredett Taylor Swift: Intim képek árasztották el róla a netet

Iszonyú fájdalom: Halva született a Kémkölykök sztárjának babája

Iszonyú fájdalom: Halva született a Kémkölykök sztárjának babája

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás