
Retteg a királyi család: egy új dokumentumfilm eddig sosem látott botrányokról rántotta le a leplet!
Időzített bombaként keringenek a videók.
Kórházban az Exatlon fiatal sportolója, veszélybe került a folytatás.
Kórházba vitték Herczeg-Kis Bálintot. Az exatlonista a hétfői hirtelen halál futamban beütötte a térdét egy akadályba, így valóra vált a lidérces álma: az orvosok kezébe került a sorsa.
A 18 éves gimnazistára bátran számíthatnak csapattársai, Bálint villámgyors minden pályán, és az ügyességi feladatokra is szinte rögtön ráérez. Rendkívül szívós is, így a hétfői utolsó futamot bedagadt lábbal, sérülten, de befejezte.
„Nehéz volt így végigmenni a pályán, eléggé be van dagadva és fáj is ”– mondta a Borsnak Bálint, akit orvosai egy időre eltiltottak a játéktól.
„Bízom benne, hogy nincs túl nagy baj, és mielőbb vissza tudok állni. Ha szerencsésen megúszom, akkor azon leszek, hogy fokozatosan szoktassam vissza a térdemet, és a tőlem megszokott teljesítményt tudjam nyújtani.”
Jogosan vetődik fel a kérdés, mennyire aggódik azon, hogy ezzel vége az Exatlonjának. Csapattársa, Nagy Dani ezért volt kénytelen idő előtt hazarepülni.
„Nyugodt vagyok, nem lett hatalmas baj, de persze aggódom, nehogy maradandó probléma legyen belőle, de bízom benne, hogy minél hamarabb sikerül teljesen regenerálódnom. Jelenleg úgy érzem, számomra a legnagyobb hátráltató tényező csak egy sérülés lehet az Exatlonban.”
Időzített bombaként keringenek a videók.
A gyönyörű műsorvezető ezúttal is ragyogott.
Őszinte vallomást tett a sztáranyuka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.