Az 56 éves díva nehéz időszakon ment keresztül, így lendült át a holtponton.
A megterhelő karantén időszak Détár Enikő számára egy kicsit kevésbé volt rossz, mivel a legtöbb esetben le tudta magát valamivel kötni, de őt is megviselte az elején „Azért azt persze bevallom, hogy többen elszontyolodtunk, amikor kiderült, hogy újra bezárnak a színházak. Lemondták a fellépéseket. Nincsenek koncertek és nincs színház” emlékezett vissza a pillanatra, amikor kiderült, hogy megint be kell, hogy zárjanak a színházak „A Dancing with the Stars is belépett az életembe persze” a gyönyörű sztár számára egy nagyon jó lehetőség volt a táncos műsor, hiszen elterelte a gondolatait, arról, hogy nem tud próbálni „ Nekem ez tényleg olyan volt, mint egy mentő kötél. Mérhetetlenül szerencsés vagyok, hogy ott volt, de nyilván nem színház és szerep, de a tánc annyi örömet ad. Imádtam, hogy ennyit táncolhatok, és szerintem rengeteget fejlődtem”
-Várom, hogy próbáljak,de a karantén alatt annyi kötelezettségem lett. Volt, amit én vállaltam, volt, ami berobbant az életembe. Nem volt túl sok időm gondolkozni, és keseregni sem- árulta el lapunknak a színésznő, majd bevallotta, hogy mikor kezdősnek a próbái
-Szerencsére picit újra elindulhat az élet, így elkezdődhetnek a próbák is. Jövőhétől, tehát 15-étől kezdünk el próbálni a Turay Ida Színházban és a Terasz című darab lesz az első”
A színésznő többek között azt is elárulta a Metropolnak, hogy mennyi mindennel kötötték le magukat a karantén ideje alatt -A párommal és barátainkkal leforgattunk egy karantén filmet, amit az idén mutatunk be, úgyhogy nem vagyunk tétlenek. Tulajdonképpen egy színdarab alapján készítettük és teljes mértékben saját költségvetésből.
Picit mesélt arról is, hogy milyen volt otthon tölteni a napjait, és hogyan foglalták le magukat „Sosem jutott volna eszembe, hogy online technikával, zoommal itthon táncoljak. A karantén első időszakában hetente többször tréningeztünk a lányommal. Többet sétáltunk, többet foglalkoztunk a kutyával és társasoztunk is például” de ő még dolgozni is elment máshova, sőt két teljesen meglepő munkahelyen is helyt állt
-Ez az első kanyarban volt, de tényleg csak pár nap. És volt tartalékom, és hamar jöttek egyéb munkáim. Kettő félét is csináltam, az egyik árú feltöltés, a másikat három hónapig csináltam, azt szerintem tisztességesen. Én jelentkeztem önkéntesnek a Híd szociális segítőnél, illetve az önkormányzatnál, de ez ugye karitatív munka volt számomra. Nagyon jó tapasztalás volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre