Árpa Attila elárulta, miért vált el Tomán Szabinától





A színész-producer őszintén vallott 12 évig tartó házasságáról, amelynek végül közösen vetettek véget.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.21.
Kulissza

Őszintén beszélt a Tomán Szabinától való, öt évvel ezelőtti válásáról Árpa Attila. A színész-producer elmondása szerint nem voltak nagy veszekedések, egész egyszerűen csak nem akartak szerelem nélkül élni.

„Megváltoztunk már egy idő után, hiszen tizenkét évről beszélünk. Egyszer csak azt vettük észre, hogy már nincs igazán mit mondanunk egymásnak. Kiszerettünk egymásból, igazából csak ennyi történt. Mind a ketten vagyunk annyira romantikusak és érzelmi emberek, hogy úgy gondoltuk: nem fogunk belefásulni egy olyan párosba, ahol szerelem már nincs, de ott a gyerek meg a közös ház. Illetve rutinból, megszokásból és kényelemből sem maradunk együtt” – elevenítette fel Árpa a Blikk+Győző című videósorozatban. Mint kiderült, egy darabig azon is elgondolkodtak, hogy együtt maradnak, de végül úgy döntöttek, hogy mindketten megérdemelnek egy új esélyt.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

„Nagyon sokan így csinálják, és mi is azon gondolkodtunk, hogy legyen ez. Aztán eldöntöttük mind a ketten, hogy nem, nekünk még van dolgunk az életben másokkal esetleg. Nem az történt, hogy valaki valakit megcsalt, de nem véletlen, hogy a válásunk több mint három évig tartott. Nem azért, mert bonyolult volt, hanem mert nem siettünk sehova” – mesélte Árpa Attila.

Fotó: Instagram

 





Ezeket olvastad már?
Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

„Billents engem fenékbe!” – meglepő dolgot kért Oszvald Marika T. Danny-től

„Billents engem fenékbe!” – meglepő dolgot kért Oszvald Marika T. Danny-től

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás