
Szabó Franciska falatnyi bikiniben mutatta meg kisportolt testét
Szabó Franciska megint elvarázsolta követőit.
Mindenkit megdöbbentett, ami Vastag Csabával és párjával történt. Az énekes ezek után hallani sem akar új, komoly kapcsolatról
Úgy látszott minden a legnagyobb rendben a szerelmespár háza táján. Vastag Csaba (38) és szerelme, Görgényi Fruzsina (31) több mint öt éve voltak együtt, még össze is költöztek. Ám a Blikk információi szerint a sármos énekes és a színésznő közösen döntött amellett, hogy külön utakon folytatják. A hír mindenkit meglepett, ám egyikük sem szerette volna kommentálni a történteket. Ami nem is csoda, hiszen kapcsolatukat is végig féltve őrizték. Olykor Fruzsina engedett egy kis betekintést magánéletükbe.
„Néhány hete hozták meg a döntést. Leültek és megbeszélték, hogy jelenleg teljesen máshogy képzelik el a jövőjüket. Nem volt vita, nincs harmadik, egyszerűen az elmúlt hónapok történései őket is gondolkodásra késztették, ahogyan sok mindenki mást is, és rádöbbentették őket arra, hogy a kapcsolatukat ilyen formában nem folytathatják” – árulta el a pár egyik közeli ismerőse, aki szerint persze a szomorúság mind a kettejükben ott van.
A lap arról is értesült Vastag Csaba egy ideig szeretne egyedül maradni, hiszen az elmúlt másfél évtizedben két egymás utáni, hosszú kapcsolatban élt.
Szabó Franciska megint elvarázsolta követőit.
Cinthya Dictator megosztotta a gondolatait a szépséggel kapcsolatban.
Mindössze 39 éves volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.