
Emelte a tétet a szexi modell, alig takarta valami a dús kebleit
Sosem volt még ennél dögösebb!
Pár nappal ezelőtt került kórházba a legendás zenész.
Sírva emlékezett a TV2-nek barátjára, zenésztárásra Kóbor János szerda reggel. Mint arról a Metropol is beszámolt, életének 77. évében elhunyt Benkő László.
„Most, reggel tudtam meg a hírt. Éjjel egy és kettő között történt. Rossz érzéseim voltak már korábban, pedig a májrákot, amivel évek óta küzdött, jól kezelték, visszaszorították” – mondta az énekes az Origónak, aki úgy tudja, hogy a 77 éves billentyűs néhány napja szívvizesedés miatt került újra kórházba. Egy CT vizsgálaton is átesett, ami kimutatta, hogy áttétek keletkeztek a tüdején.
„CT-s vizsgálatot végeztek nála, és sok áttét volt a tüdőn. A Városmajor utcai kórházban végezték a vizsgálatot, és úgy tűnt, hogy majd átviszik oda, ahol májrákkal operálták. Viszont kedd este még mindig ott volt, a Városmajor utcai klinikán. Lehet, hogy úgy gondolták, hogy már nincs értelme átvinni. Nem tudom, orvosokkal nem tudtunk még beszélni. Lehet, hogy ez a végső stádium volt” – mondta szomorúan Kóbor, aki hozzátette, hogy a család és orvosok is mindent megtettek, de a csoda elmaradt.
„Úgy tűnik, van egy határ, amin túl az emberi beavatkozás már nem használ” – sóhajtotta az Omega frontembere.
A Kossuth- és Liszt-díjas Omega együttes egyik alapítóját, billentyűsét, zeneszerzőjét az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti - közölte a tárca sajtó- és kommunikációs főosztálya.
Sosem volt még ennél dögösebb!
Utolsó éjszakáját kedvenc filmje társaságában töltötte.
Ez az egyik legfontosabb dolog, amit meg kellett tanulnia.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.