RETRO RÁDIÓ

Komoly családapa lett az egykori tinisztárból





Épp két éve tartoztatták le David Henrie-t a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren, ma pedig már lassan kétgyerekes családapa, aki idén debütál rendezőként első nagyjátékfilmjével.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.16.
TV

A kicsi fiú édesapját játssza David Henrie a Duna TV ma esti filmjében, hamarosan pedig ő maga is kétgyerekes édesapa lesz. Feleségével, Maria Cahill-lal már van egy kislányuk, aki tavaly márciusban született, idén nyáron pedig bejelentették, hogy érkezik a következő baba, egy kisfiú.

Henrie legfőképp a Disney Channel Varázslók a Waverly helyből című sorozatából lehet legfőképp ismerős, de feltűnt a Doktor House, Az ítélet: család és az Így jártam anyátokkal című sorozatokban is.

Rendezőként is bemutatkozott már két rövidfilmmel, első nagyjátékfilmjének, a This Is The Year-nek pedig épp a napokban volt a virtuális premierje, amelyet korábbi sorozatbeli testvérével, Selena Gomezzel harangoztak be, aki egyébként a film producere.

A színészt két éve letartóztatták a Los Angeles-i repülőtéren egy csőre töltött fegyverrel, amiről azt állította, véletlenül vitt magával. „Megalázva érzem magam és zavarban vagyok a történtek miatt, de hálás vagyok a közlekedésbiztonsági hivatal és a Los Angeles-i Rendőrkapitányság munkatársainak a kedvességükért és az ügyben tanúsított profizmusukért” - írta ki akkor Instagramjára.

Kicsi fiú 21.45-kor a Duna TV-n





Ezeket olvastad már?
„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás