
„Egyből eldobtam a tábla csokit!” – Rubint Rella bikinis fotósorozata mindent visz
Mesés helyről jelentkezett be Rubint Rella.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA világsztár saját talkshowjában árulta el a nagy közönségnek, hogy nem volt férfival, mióta előző házassága zátonyra futott. Egészen pontosan 5 éve nem engedett magához közel egy férfit sem, mert saját bevallása szerint, nem volt olyan mentális állapotban, hogy bárkit is eltudott volna viselni.
A nagy vallomásra egy olyan „akasztják a hóhért” típusú beszélgetés közben került sor, amikor Jane Fonda hasonló kijelentésére reflektálva vezette fel, hogy beszélhetnének erről a témáról, hiszen ő pontosan tudja, milyen érzés, amikor valaki nagyon régóta nem talált magának partnert a hancúrozásra. A show vendége végül azt tanácsolta Barry-nek, hogy egy-egy kalandot azért beiktathatna a férfiaktól való elzárkózás közepette, hiszen olyan fiatal még hozzá, hogy elutasítsa a pasikat.
Az 50 első randi sztárja elárulta, nem arról van szó, hogy örökre férfiak nélkül szeretne maradni, csak jobban élvezi most a barátai társaságát. Drew Barrymore azért azt még hozzátette, időnként próbálkozott egy-egy találkával, de sajnos mind kudarcba fulladt, így egy ideig még biztosan nem enged egy férfit se az ágyába.

Mesés helyről jelentkezett be Rubint Rella.

Koplányi Gábor komoly ígéretet tett Lencse Laci kisfiának.

Legendás mozifilmsorozathoz akart csatlakozni a rendező.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.