Az ország legfiatalabb rádiója minden „sportos” témában hallatja majd a hangját. A rádióállomás a sportot szeretők széles rétegét szólítja meg, a híreken, eredményeken és helyszíni tudósításokon túl rendszeres vendég lesz a stúdióban a magyar sport számos ismert bajnoka, akiket többek között London olimpiai bajnoka, a csodálatos úszó, Risztov Éva is vár.

„Új év, új lehetőség” – mondta lapunknak a bajnoknő. „Iszonyúan izgalmas időszak elé nézek, és rettentően várom az első megszólalást. Sportnyelven szólva fejest ugrom a rádiózásba, de úgy érzem, meg tudom oldani a csodálatos, de tudom, nehéz kihívást”.

Risztov Éva elárulta, számára különösebb gondot nem okoz majd, hogy hajnalok hajnalán kell kelnie, hiszen egykoron az edzések sem dél körül kezdődtek az uszodában.

„Már most tréningezek, nem véletlenül csörög a vekker minden hajnalban” – mondta nevetve. „Nincs mese, néhány nap múlva megszólal a Sportrádió, és nekem is meg kell szólalnom. Persze nem félek, mert mindig szerettem a nehezebb feladatokat is, ráadásul nem szégyellek tanácsokat, segítséget kérni a nagy rutinnal, sok tapasztalattal bíró kollégáktól. Különösen Levi, Harsányi Levente az, akitől a legtöbbet tanultam, akivel reggelente, pontban hat órakor ébresztjük majd a kedves hallgatókat.”

Risztov Éva búcsúzóul még hozzátette – és a hangján is hallható volt –, örül a lehetőségnek, ráadásul a mentalitásához is passzol a feladat.

„Egyébként azt vallottam egész életemben, hogy menni kell és csinálni kell! Most újra menni kell!”