RETRO RÁDIÓ

Hamarosan összecsap a 4 ország, a Győri Olimpiai Sportparkban





Hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Magyar Repülő Korong Szövetség a 4 Nemzet Kupa elnevezésű, meghívásos Ultimate frizbi versenyt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.12.
verseny

Az augusztus 21-22-ei megmérettetésen Románia, Szlovákia és Szlovénia felnőtt, mixed válogatottai lesznek a magyar csapat ellenfelei a Győri Olimpiai Sportparkban.

Mivel 2020-ban és 21-ben a sportág valamennyi világversenyét törölték a pandémia miatt, így kiemelt jelentősége van, hogy ezen a tornán a 4 ország felnőtt Ultimate válogatottai, két évvel a soron következő Európa-bajnokság előtt újra összemérhetik erejüket. A tornán való magyar szereplés egyben visszajelzés is lesz, hogy az Európa-szerte kuriózumnak számító, hazánkban immár három éve működő Liga rendszerű magyar bajnokság nemzetközi szinten mennyire erősíti a magyar válogatott erejét.

A nemzeti csapatban 7 lány és 7 fiú kapott helyet, öt egyesület képviseletében

A verseny második napján, az U15-ös korosztályú magyar bajnokság harmadik fordulóját rendezi meg a szövetség, szintén a Győri Olimpiai Sportparkban, így a fiatalok a saját mérközéseik szüneteiben szurkolhatnak a felnőtt válogatottnak.

A helyszínre kilátogatni nem tudók élő streamadásban nézhetik meg a bronzmérkőzést és a döntőt a szövetség közösségi oldalán: Livestream Ultimate 4Nations Tournament Mixed (Final and 3rd place matches) | Facebook.

Mind a helyszíni belépés, mind az élő stream ingyenes!





Ezeket olvastad már?
Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás