
Tenger helyett edzésekre jár az NB I felfedezettje
A paksi Galambos János tizenhét évesen tette le névjegyét.
Komoly közlekedési változásokra kell készülni Budapesten. A Bajnokok Ligája-döntő miatt több fontos útvonalat lezárnak, emellett számos helyen megállási tilalom is életbe lép majd.
Már csak néhány nap választ el bennünket attól, hogy megnyíljanak a Puskás Aréna kapui a történelmi Bajnokok Ligája-döntő előtt. Május 30-án a budapesti finálé azonban nemcsak futballünnepet, hanem jelentős közlekedési változásokat is hoz a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek életbe Budapest VI. és XIV. kerületében: több útszakaszt lezárnak, emellett számos helyen megállási tilalom is érvényben lesz május 28. és június 4. között.

A hatóságok arra kérik az autósokat és a közlekedőket, hogy a BL-döntő hetében előre tervezzék meg útvonalaikat, mert a Puskás Aréna környékén és a belváros több pontján is jelentős torlódásokra lehet számítani.
A lezárások mellett számos helyen megállási tilalom is érvényben lesz. A Városliget környékén az Olof Palme sétány, a Verona angyalai utca, a Hősök tere és az Állatkerti körút több szakasza is érintett, míg május végétől a Zichy Mihály út, a Konrad Adenauer út, a Hermina út és a Kós Károly sétány mentén sem lehet majd parkolni.
A Bajnokok Ligája-döntőjét május 30-án szombaton (18:00) rendezik a Puskás Arénában, ahol az Arsenal a címvédő PSG-vel találkozik.

A paksi Galambos János tizenhét évesen tette le névjegyét.

Zokogott, majd tombolva ünnepelt Cristiano Ronaldo.

Megrázó pillanatokat élt át Skrapits Laura.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.