
Döntött az MLSZ, ennyi meccsre tiltották el a Fradi kapusát
Négy meccses eltiltás kapott Gróf Dávid.
Klubedzője még a szövetségi kapitányt is felhívta telefonon. Hiába szolgált rá, nem hívták be a magyar válogatottba Lencse Lászlót.
Ha nem is balhés, de saját bevallása szerint nehéz eset volt Lencse László, ezért nem hívták be a magyar válogatottba még akkor sem, amikor minden sorozatban, ahol pályára lépett, rúgta a gólokat. Egervári Sándor szövetségi kapitányt állítólag még a korábbi focista izraeli edzője is felhívta telefonon.
Az igazságérzetem mindig nagyon nagy volt, és ha valami nem tetszett, az mindig kiült az arcomra
– mondta magáról a Magyarázók című podcast legújabb adásában Lencse László.
Utólag visszagondolva ezt nem igazán szabadott volna, mert sok olyan lehetőségtől estem el, amivel előrébb tudtam volna jutni a pályafutásomban
– tette hozzá.
Az egykori focista a 2017/18-as szezonban NB II-es gólkirály volt az MTK színeiben, de szép számmal rúgta a gólokat itthon a Puskás Akadémiában, a Videotonban, Újpesten és Kecskeméten is. Legjobb időszaka mégis az volt, amikor az izraeli Hapoel Ironi Kiryat Shmona csapatát erősítette, ám még ekkor sem kapott meghívót a nemzeti csapatba.
Azt hiszem, Egervári Sándor volt a kapitány, sőt, tudom! Nagyon jól ment, a BL-ben gólt rúgtam, meg minden sorozatban, ahol pályára léptem, és hát vártam… Kérdezte is egyébként a kinti edzőm – mert pont Izraellel volt egy barátságos mérkőzés még a régi Népstadionban – hogy „László, menni fogsz?”. Mondtam, hogy nem tudom
– emlékezett vissza Lencse, akinek szavaira a klubedző úgy reagált, hogy majd ő felhívja a szövetségi kapitányt.
Azt hiszem, talán fel is hívta, vagy nem tudom, mi történt, nem emlékszem már tisztán, de nem jött a behívó. Ha jól emlékszem, pont én voltam akkor az a csatár, aki játszott rendszeresen és még gólt is rúgott. Azt gondolom, akkor rászolgáltam arra, hogy szerepeljek a magyar válogatottban
– fogalmazott az egykori csatár.
Arra a kérdésre, vajon miért nem kapta meg soha azt a bizonyos válogatott meghívót, azt válaszolta:
Nem tudom, lehet, hogy pont az, amiről beszéltünk, hogy az igazságérzetem nagy volt, és tudták, hogy... hát nem balhés, de egy kicsit nehezebb eset voltam. Nyilván ha behívtak volna a válogatottba, akkor ott nem kezdtem volna el dirigálni, meg az öltözőt bontani.
Négy meccses eltiltás kapott Gróf Dávid.
A világbajnok 2013-ban szenvedett súlyos síbalesetet.
Különleges motiváció hajtja a magyar focistát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.