
Marco Rossi túl tiszteletlen? Válogatott játékos beszélt a kapitányról
Marco Rossi stílusát egyre kevesebben tűrik.
Arne Slot nem rejtette véka alá a véleményét a Chelsea elleni vereség után sem. A Liverpool holland menedzsere elárulta, miért kellett lecserélnie Kerkez Milost az 55. percben a rangadón, és arról is beszélt, miért tartja még mindig jónak csapata szezonkezdetét a három egymást követő vereség ellenére.
A Liverpool 2-1-es vereséget szenvedett a Chelsea ellen, ezzel sorozatban harmadik tétmeccsét bukta el: a múlt héten a Premier League-ben a Crystal Palace, kedden pedig a Bajnokok Ligájában a Galatasaray bizonyult jobbnak. Arne Slot a Sky Sportsnak nyilatkozva magyarázta meg, miért cserélte le az 55. percben Kerkez Milost a Chelsea elleni rangadón. A holland menedzser szerint a fiatal magyar balhátvéd egyszerűen elfáradt, és még nem áll készen arra, hogy ilyen sűrű menetelést bírjon végig.

A legtöbb esetben azért cseréltem le a hátvédeket, mert sárga lapot kaptak, ilyen esetekben felmerül a kérdés, hogy okos-e őket a pályán tartani
– kezdte Slot, és arra utalt, hogy korábban Kerkezt már az első félidőben lehozta a Burnley ellen sárga lapja miatt. Slot ezután kitért Kerkez mostani lecserélésére.
Milos egyre fáradtabb volt, két mérkőzésen 90 percet játszott, és most a harmadik mérkőzésen is kezdett, ennyit még nem tud játszani. Látszott rajta, hogy egyre nehezebb neki a pályán lenni, gyorsak és veszélyesek voltak a Chelsea szélsői
– magyarázta Slot.
Kerkez a Crystal Palace és a Galatasaray elleni meccseken is végig a pályán volt, így nem csoda, hogy a menedzser óvatosan bánik a fiatal játékos terhelésével. Sőt, ő a Pool egyetlen labdarúgója, aki a szezon minden egyes tétmeccsén játszott. A holland tréner később Ibrahima Konaté cseréjéről is beszélt, aki a combját fájlalta, majd arról is, mi lehet az oka annak, hogy csapata zsinórban három vereséget szenvedett el - írta a Magyar Nemzet.
Meg kell nézni, kikkel játszottunk. A Chelsea-től az előző szezonban is kikaptunk idegenben. Ma közel voltunk egy jó eredményhez, apróságokon múlt ez. Ahogy a Galatasaray ellen is mondtam, kiélezett meccset játszottunk akkor, aztán a törökök tizenegyeshez jutottak. A Palace ellen a hosszabbításban kaptunk gólt. Ma pedig a Chelsea olyan gólt rúgott, amelyet mi is megérdemeltünk volna az utolsó 10–15 percben. Ha egy csapat ennyi helyzetet tud kialakítani a Chelsea otthonában, akkor valami pozitívumot csak talál a vereségben. De hiába ma is a több helyzet, az ellenfél rúgott több gólt...
– mondta a menedzser, aki külön kiemelte az első félidőből Kerkez beadását és Szoboszlai blokkolt lövését, szerinte ezek is mutatják, hogy megvoltak a lehetőségeik a győzelemre.
Slot a szezonkezdetet értékelve hozzátette: szerinte minden nehézség ellenére jó úton járnak.
Nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük egy bizonyos szintet. A futballban ez nehéz, mert sok jó csapattal játszunk. Nyilvánvaló, hogy a mai meccsünk előtt több változtatást is eszközöltünk, ugyanakkor a sűrű menetrend miatt kevés időnk volt edzeni.
A Liverpool hét forduló után 15 ponttal áll a Premier League második helyén az éllovas Arsenal mögött. A válogatott szünet után október 19-én az ősi rivális Manchester Unitedet fogadja az Anfielden.
A magyar futballrajongók különösen izgatottak fordulóról fordulóra, hiszen Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a címvédő Liverpool keretének tagjaként rendszerint pályára lép. A Premier League a világ egyik legnézettebb bajnoksága, és a vörösök minden meccse igazi futballünnepnek ígérkezik. A magyar játékosok szereplése külön plusz izgalmat hoz. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

Marco Rossi stílusát egyre kevesebben tűrik.

Azok is felfigyeltek Mira fotójára, akik eddig nem.

Abu Fani ügyében konkrét tárgyalások zajlanak.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.