
Véletlen lenne? Szoboszlai és csapattársai ebben is hasonlítanak
Nehéz elhinni, hogy mindez csak puszta véletlen. Szoboszlai Dominik, Ryan Gravenberch és Alexis Mac Allister szinte egyszerre lettek édesapák – és mintha ebben is közös nevezőre jutottak volna. Mindhárman kislány érkezését ünneplik, ráadásul az örömhírt ugyanúgy, fekete-fehérben, alig felfedve a baba arcát, osztották meg a világgal.
Szinte hihetetlen egybeesés, hogy a Liverpool három középpályása is ugyanabban az időszakban jelentette be gyermeke születését. Szoboszlai Dominik augusztus elején, Ryan Gravenberch augusztus közepén, Alexis Mac Allister pedig alig néhány napja mutatta meg, hogy apává vált. Mindhárman kislányt köszönthettek a családjukban, és mintha összebeszéltek volna: fekete-fehér fotóval tették közzé az örömhírt.

Érdekesség, hogy nemcsak a játékosokat köti össze az apaság élménye, hanem a párjaikat is szoros barátság fűzi egymáshoz. Ailén Cova, Buzsik Borka és Cindy Peroti rendszeresen járnak együtt piláteszre, shoppingolni, és persze ott vannak a lelátón, amikor a férjeik a pályán küzdenek. Mostantól pedig egy új közös program is vár rájuk: a babázás.
Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka így jelentette be kislányuk születését
Szoboszlai posztriválisa, Ryan Gravenbech és párja hasonló módon jelentette be gyermekük születését.
A Liverpool argentin világbajnoka, Alexis Mac Allister és barátnője sem akartak lemaradni: ők is szinte kísértetiesen hasonló fekete-fehér fotóval jelentették be kislányuk érkezését. Érdekesség, hogy a hármasból egyedül ők árulták el a baba nevét – a kislány az Alaia nevet kapta.
Top hírek


Szalah karácsonyi üzenete hatalmas felháborodást keltett a szurkolóknál
Szalah ismét kihúzta a gyufát a muszlimoknál.

„Karácsonyi angyalkánk” - Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka kislánya nagyot nőtt
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre