„Remélem, nem szenvedett sokáig!” – barátjuktól búcsúznak a világbajnok magyar sportolók

Taki. Mindenki így hívta az örökké vidám, bohém korábbi asztaliteniszezőt, Takács Jánost, akit talán csak azért nem emlegetnek a sportága legnagyobbjai között, mert ott volt előtte a legendás hármas, Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor. A tehetségét senki sem vitatta, azt pedig ő is pontosan tudta, többre is vihette volna, bár amit elért, így sem kevés: a Phenjanban világbajnoki címet szerző csapat kapitánya, Berczik Zoltán benne – és persze Kreisz Tiborban – látta azt, aki adott esetben helyettesítheti a nagy hármas egyikét.

Soha nem titkolta, hálás volt a nagyoknak, mert tudta, nekik köszönhetően lett belőle is világbajnok, s ezt soha nem feledte. Persze nem is Takiról lenne szó, ha nem mutogatta volna büszkén az 1978-as Budapest-bajnokságon készült fényképet: a dobogó tetején áll, a második és a harmadik fokon pedig Klampár, Jónyer és Gergely. 

– mondogatta arra utalva, hogy a phenjani vb-n ugyan játszott, ám a legfontosabb meccseken nem kapott lehetőséget, a kispadról szurkolt a többieknek.

Az asztalitenisz Aranycsapat tagjai így emlékeznek társukra.

Jónyer István

„Imádtam vele játszani. Persze csak a tréningeken, mert a versenyen nagyon nehéz ellenfél volt. Talán nem véletlenül nevezték «Kisjónyernek», hiszen olyat pörgetett tenyeressel, hogy kilyukadt az asztal. Phenjanban pedig, a vébé döntőn a kispadról, buzdításával mattolta a kínaiakat. Mi pedig a játékunkkal.”

Klampár Tibor

„Svájcba élt húszon sok éven át. Egyedül, hiszen mindig magánzó volt. Egyetlen nagy barátja a pia volt, amiről sajnos nem tudott lemondani. Amikor már végső kétségbeesésében megtette, késő volt. Bent voltam nála a kórházban, senkinek nem kívánom, hogy egy nagy bajnokot olyan állapotban lásson, mint ahogyan én láttam Takit. Remélem, nem szenvedett sokat a vég óráiban, mert azt nem érdemelte meg. Jó srác volt, egy olyan pali, akit csak szeretni lehetett.”

Kreisz Tibor

„Bejártam hozzá a kórházba, minden vasárnap, hónapokon keresztül. Vittem neki a kínai levest – ezt imádta – megetettem, és arra biztattam, ne adja fel. Néha csak mosolygott, de legutóbb, most vasárnap olyan jól nézett ki, hogy azt gondoltam, túl van a nehezén. Jó állapotban volt, még azt is mondta, emlékezik arra, hogy a társak, a Klampi vagy a Gerő meglátogatta. Aztán, elment, csendesen. Mondta, ha elmegy, ott fent várják a csajok. Biztosan…”

Gergely Gábor

„Koncz Zsuzsa száma volt a Miszter Alkohol. Nos, Taki viselhette ezt a nevet. Sajnos, nem hagyta, hogy segítsünk neki, pedig magam is többször megpróbáltam. Emlékszem az Újpesti TV-be hívtam beszélgetőtársnak, kikötve, hogy semmi pia. A felvétel alatt nem is volt gond, viszont, utána a folyosón az első kérdése az volt, nincs valami «üdítőtök»? S, hogy milyen pingpongos volt? Talán a kínai, a magyar és a svéd válogatotton kívül bárhová befért volna. Nagy űrt hagyott maga után, mert Taki csak egy van és sajnos már csak volt!”