
Kidobták a világ egyik legjobb kapusát, szinte biztos, hogy távozik
Donnarumma kimaradt a PSG UEFA Szuperkupa keretéből.
Varga Barnabás két gólt lőtt, Szalai Gábor egyet fejelt, Ötvös Bence, Gruber Zsombor és Tóth Alex pedig egy-egy gólpasszt adott. 3-0-ás győzelemmel jutott tovább a Fradi a BL-selejtező harmadik körében a Ludogorec ellen.
Azzal a tudattal lépett pályára a Fradi a Ludogorec ellen a BL-selejtező harmadik körének visszavágóján, hogy a továbbjutó a Qarabag csapatával játszhat majd a csoportkörös szereplésért. Az azeriek ugyanis még a budapesti mérkőzés kezdete előtt kiejtették az északmacedón Shkëndiját. Mint ismert, a magyar bajnok gólnélküli döntetlent játszott Bulgáriában, így a Groupama Arénában dőlt el minden.
Kis híján egy ludogoreci góllal indult a találkozó, a hatodik percben egy kapu elé ívelt szabadrúgás után Csocsev fejelt Dibusz kapujába, de a partjelző lest jelzett, amit hosszas vizsgálat után a VAR is megerősített. Két perccel később Bile került helyzetbe, de a tizenhatoson belülről a kapu mellé lőtt. A 21. percben a Fradi kerülhetett volna előnybe, Makreckis cselezte be magát a büntetőterületen belülre, éles szögből leadott lövését védte a kapus. Hasonlóan nagy bravúrt mutatott be a 28. percben Dibusz, amikor Csocsev hét méterről, nagy erővel fejelt kapura. Három perccel később megint Makreckis tört be a tizenhatoson belülre, de a próbálkozását ezúttal is védte Bonmann. A 38. percben viszont már ő is tehetetlen volt: Ötvös ívelte a labdát a büntetőterületen belül mélységből érkező Varga Barnabás fejére, aki a hálóba bólintott, megszerezve ezzel a vezetést a Ferencvárosnak.
A második félidő egy piros lappal indult, a játékvezető a 49. percben a bolgárok csapatorvosát küldte el a kispadról. Ami viszont a pályán történteket illeti, hamar megduplázhatta volna előnyét a magyar bajnok. Előbb Tóth Alex fordult le a védőjéről és passzolta tovább a labdát, Makreckis viszont hat méterről a kapu mellé lőtt. Majd két perccel később Joseph találhatott volna be, de a lövését védeni tudta a Ludogorec kapusa. A 65. percben pedig Ötvös próbálkozott távolról, de lövése a kapufán csattant. A 79. percben viszont sikerült növelni az előnyt, Varga duplázott. A csereként beálló Gruber Zsombor játszotta középre a labdát, amit a magyar válogatott csatár juttatott a kapuba. A 86. percben pedig még Tóth Alex szöglete után Szalai Gábor fejelt a kapuba, beállítva a 3-0-ás végeredményt.
A Ferencváros így végül kiütéses, 3-0-ás győzelmmel jutott tovább, és mérkőzhet majd meg a Qarabaggal a főtáblás szereplésért.
Donnarumma kimaradt a PSG UEFA Szuperkupa keretéből.
A kanadai táblázatot a Fradi magyar fiatalja vezeti.
A továbbiakban nem számítanak rájuk.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.