
Gyász: Meghalt Bozsik Péter
57 éves korában hunyt el.
Úgy tűnik, a gyirmóti levegő jót tesz a csatároknak, hiszen annak idején itt kezdődött meg Varga Barnabás NB I-es karrierje is. Akkor a Paks emelte magához a később kétszeres gólkirállyá váló csatárt, most a Győr csapott le a kisalföldi csapat centerére, az ukrán Olekszandr Piscsurra.
Akik már látták játszani, azok biztosan állítják, Varga Barnabás után rövid időn belül Olekszandr Piscsur lehet a második olyan támadó, akinek Gyirmóton indul be a hazai karrierje. Az ukrán támadó ugyanis már NB I-es játékosnak vallhatja magát, ugyanis megegyezett a Konferencialiga selejtezőjében remélhetőleg induló Győr csapatával. A kisalfold.hu megírta, a több mint 2 méter magas Picsur ráadásul nem számít külföldinek, így a tehetsége mellett ezért is kapós volt az átigazolási piacon. Több NB I-es és NB II-es klub "hajtott" a játékosra, közöttük az ETO FC Győr lett a befutó.
A 20 éves ukrán center a kék-sárgáknál mindössze egy évet töltött, a Gyirmót színeiben 29 tétmeccsen 9 gólt szerzett és kiosztott négy gólpasszt. Varga annak idején az NB I-ben 13 gólig jutott a kisalföldi csapat történetének eddigi egyetlenegy első osztályú bajnoki szezonjában, és a fejjáték mindkettőjük erőssége. Piscsur nemcsak azért választotta a Győrt, mert így még a várost sem kellett a klubcsere miatt elhagynia, elárulta, nagyon tetszett neki a győriek által felvázolt projekt.
– Nehéz szezonon vagyunk túl, a Gyirmóttal sajnos nem tudtunk bennmaradni az NB II-ben. Mindent beleadtam, amit csak tudtam, sajnálom, hogy a csapatnak nem sikerült elérni a célját. Rengeteg ajánlatom volt különféle kluboktól, ezek közül az ETO-ét választottam. Nagyon érdekes volt a projekt, amit felvázoltak előttem: folytatni akarják a jó bajnoki szereplést, harcolhatunk a Magyar Kupáért, pályára léphetünk a Konferencialigában. Ebben szeretnék én is tevékenyen részt venni. Sok gólt akarok rúgni, szép győzelmeket aratni a csapattal. Távolabbi célom, hogy egy jó külföldi bajnokságban is kipróbáljam magam – nyilatkozta a vármegyei lapnak a 20 éves csatár.
57 éves korában hunyt el.
A német csapat tartalékjai az öltözőben maradtak az első félidőben.
Ezek voltak a Metropol legnépszerűbb sporthírei a héten.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre