
Csúcsot döntött, eljegyezte szerelmét, Budapestre jön a világsztár
Duplantis teljesítménye valóban lélegzetelállító.
Aggódik a labdarúgó NB I végkimenetele miatt Karsai László, a Videoton korábbi legendája. A fehérváriak sorsa az utolsó fordulóban dőlhet el.
Tavasszal egyre nagyobb bajba került az NB I-ben a Fehérvár FC. A piros-kékeket a kiesés fenyegeti, ami azért is meglepő, mert 2018-ban éppen ők nyertek utoljára bajnokságot, mielőtt a Ferencváros átvette az uralmat az élvonalban. A Vidi pénteken a Győr otthonában szerepel, ugyanakkor a rivális az egyetlen veretlen 2025-ben a hazai mezőnyben.
Karsai László, a Videoton (a Fehérvár korábbi neve, a szerk.) csapatának korábbi kiváló középpályása tart kedvencei pénteki, győri meccsétől (20.00, Tv: M4 Sport).
Lassan a Verebes József-féle időszakuk szárnyalásához hasonlatos a győriek remeklése, de mivel minden, vereség nélküli időszak törvényszerűen megszakad egyszer, ezt az időpontot én ma estére teszem. Látnivaló, hogy az ETO példásan felerősített védőmunkájából villámgyors kontraakciókkal gyűjtögeti a pontjait, ezért december 14. óta, tehát az utóbbi 13 fordulóban veretlen
– nyilatkozta az egykori válogatott játékos, aki utalt rá, a Fehérvár sorsolása nehéz.
A 32. fordulóban a Ferencváros, majd a záró körben a Debrecen lesz az ellenfél.
„A Fradi már nem kegyelmez senkinek. Az velük aligha fordulhat elő, ami az 1975/1976-os bajnokságban a mi vesztünket okozta. Akkor a Tatabányától 2-0-ra kikaptunk, azzal az FTC lett az aranyérmes, mi pedig a második helyen végeztünk. Mivel a fővárosban aligha lehet reményünk, minden erőnket a Debrecennel játszandó záró bajnokira kell összpontosítani, mindenről a Loki-meccsünk dönt. Amúgy a hajdúságiak ugyanabban a cipőben járnak, mint mi, viszont náluk három edzőcsere is megroppantotta a csapatot...”
S hogy a Fehérvár FC miként juthatott a veszélyzónába, erre Karsai is csak keresi a magyarázatot.
Általánosságban egy csapatformálásban célravezető a fokozatos fiatalítás, de ez nálunk egy kicsit talán megkésett...
– vélte Karsai László.
Az idény két korábbi találkozója:
Győr-Fehérvár FC 2-1 (Győrben)
1-0 (Székesfehérváron)
Csapatok a veszélyzónában 30 játéknap után:
8. Fehérvár FC 31, 9. Nyíregyháza 31, 10. ZTE 31, 11, Debrecen 30, 12. Kecskemét 24 pont
Hirdetés: Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb szezonját láthatjuk a labdarúgó OTP Bank Ligában. A tabellán továbbra sincsenek bérelt helyek. Erre jó példa a címvédő Ferencváros szereplése. A hazai pontvadászat évről évre lázban tartja a szurkolókat. Melyik csapat lesz a bajnok? Kiknek szurkolhatunk a nemzetközi kupákban a következő szezonban? És mely együttesek búcsúznak az élvonaltól? A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a labdarúgó OTP Bank Ligában is. Részletek itt!
Duplantis teljesítménye valóban lélegzetelállító.
Sokak szeme fennakadt Olivia szexi dekoltázsa láttán.
Lőw Zsolt utódja a Real Madridból is érkezhet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre