
„Saját bőrömön tapasztaltam” – Gulácsit és Orbán Willit megmenti az új edző
Ole Werner a felkészülés előtt elbeszélget a klubikonokkal.
A paksi focista a középpályára érkezhet. Ötvös Bencével nemrég megszenvedett a Fradi.
Három nappal a bajnokság vége után máris az erősítéseken dolgoznak a Ferencváros csapatánál. Az immár 36-szoros magyar bajnok együttesnél rögtön két név is szóba került. Mindkettő ismerős lehet tavaszról, az egyik az Európa-ligában, a másik nemrég a kupadöntőben focizott a Fradi ellen. Ráadásul az egyik már meg is jött.
A paksi Ötvös Bence két hete szerzett aranyérmet a Magyar Kupában, a Fradi elleni fináléban kezdőként volt a pályán. Élő szerződése van a paksiakkal, tehát a Ferencvárosnak mindenképpen fizetnie kell érte, ha meg akarják szerezni. Ötvös egy éve, az akkor kieső Kisvárdától érkezett Paksra.
Ötvös csak esélyes, de a cseh Plzen együttesétől már érkezett is egy balhátvéd. Cadu játszott az Európa-ligában a Ferencváros ellen, amikor az egyenes kieséses szakaszban a csehek 3-1-es összesítéssel búcsúztatták a magyar bajnokot. A brazil játékos szerződése lejárt, így vele csak a fizetésében kellett megegyezni.
Ole Werner a felkészülés előtt elbeszélget a klubikonokkal.
Fredi Bobic kíméletlenül megmondta a magáét Dárdai Pálról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.