
Megsúgta a bennfentes: Kerkez ezt a klubot választotta
Kerkez Milos 100 %-ig biztosra mondta, a Liverpoolba vágyik.
A magyar váltó világbajnoki bronzérmet szerzett a fedett pályás atlétikai vb-n. Molnár Attila fantasztikus heteket tud maga mögött.
Az Európa-bajnoki arany után világbajnoki bronzérmet nyert Molnár Attila futó. A magyar csapat harmadik lett Kínában a 4×400-as váltók versenyében. Az Enyingi Patrik, Wahl Zoltán, Kovács Árpád, Molnár Attila összeállítású váltó történelmi sikert ért el, az első magyar világbajnoki érmet szerezte váltószámban. Molnár Attila két hete Európa-bajnokságot nyert 400 méteren, szombaton pedig ugyanezen a távon legjobb európaiként vb-negyedik lett. Most is az ő előzése kellett a dobogó harmadik fokához.
Molnár Attila két hete az Eb-döntő után azt nyilatkozta, vannak még céljai, de viccesen hozzátette, ha Szoboszlai Dominik a Liverpoollal angol bajnok lesz, akkor neki úgysincs esélye az Év sportolója-szavazáson. Nos, messze még az év vége, de Molnár Attila sokat tett ismét azért, hogy mégis ő legyen a legjobb.
Kerkez Milos 100 %-ig biztosra mondta, a Liverpoolba vágyik.
Hiába az álomgólja, így is közröhej tárgyává vált.
Sportminiszterként állítólag elhanyagolta a futballt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre