
Liverpool büszkeségei, Szoboszlai Dominik kislánya különleges listára került fel
Már egy kezdőcsapatnyi apuka játszik Liverpoolban.
Korábbi szövetségi kapitányunk szerint Varga Barnabás hiánya és Pécsi Ármin remeklése döntőnek bizonyult. Csank János szerint a Fradi bekocázhatott volna egy gólt.
A Puskás Akadémia vasárnap nem csak legyőzte (1-0, Nagy Zsolt góljával), de meg is előzte a címvédő Ferencvárost a labdarúgó NB I 19. fordulójában. A korábbi Fradi-tréner, egykori szövetségi kapitányunk, Csank János mesteredző a Metropolnak elmondta, miben látja a felcsúti siker titkát és a Fradi gyengéit – de azt is, hogy minden nehézsége ellenére még mindig Robbie Keane csapatát tartja a bajnoki arany esélyesének.

Csank János a maga utánozhatatlan stílusában kezdte a mérkőzés értékelését, mondván:
„Nem volt különösebben nagy meccs, de azért akadt izgulni való – már, ha valaki izgulós típus. Az első félidőben vékonyak voltak a ferencvárosiak, a Puskás pedig jól dolgozott. A másodikban aztán már nem nézett ki jól a hazaiak védekezése, néha kapkodtak.
Úgy éreztem, a Fradi még Varga Barnabás hiányában is bekocázhat egy gólt, de a felcsúti kapus, Pécsi Ármin jó teljesítménye döntő volt.
A Vác (1994) és a Fradi (2001) bajnokcsapatának mestere mélységében nem akart belemenni a zöld-fehérek helyzetének értékelésébe, miután csak a mérkőzéseiket látja, a belső folyamatokra és az edzésekre ellenben nincs rálátása.
„Annyit viszont elmondhatok, hogy jelenleg nem látok akkora potenciált a csapatban, mint régebben, még ha kétségtelenül meg is vannak az erősségei. Vannak pozitívumok és negatívumok is. Olykor hibázgatnak a játékosok, ami főleg a védelemben veszélyes. Kicsit sebezhetőnek tűnnek hátul, elöl pedig nem annyira dominánsok, hogy sok helyzetet alakítsanak ki a gólokhoz. Szerencse is kellene, hiszen sok minden múlik azon, hogy egy-egy labda ki- vagy befelé pattan a kapufáról. Nem egyszerű a Fradi helyzete, hiszen két fronton is nagyok az elvárások, miközben az edzőváltás után sem telt még el sok idő, ráadásul játékosok is jönnek-mennek.
Kicsi zűrösnek érzem most a Fradit, de többek között attól szép a futball, hogy bármikor lehet változtatni a helyzeten
– mondta Csank János, aki a jelenlegi kétpontos hátránya ellenére továbbra is az FTC-t tartja esélyesebbnek a bajnoki címre.
A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az EL. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában. Fogadással kapcsolatos részletek itt!

Már egy kezdőcsapatnyi apuka játszik Liverpoolban.

Ötvenkilenc éves korában elhunyt Alex Zanardi.

Csúcsrangadót játszanak az NB I-ben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.