Vasárnap a Megyeri útra látogat a labdarúgó NB I-ben éllovas Ferencváros, amely öt ponttal többet gyűjtött újpesti vendéglátójánál annak ellenére, hogy két találkozóval kevesebbet játszott.
A hazai lila-fehérek vasárnapi esélyeit a labdarúgó NB I. 15. fordulójában – 19.30 óra, tv: m4Sport - nem látja túl rózsásnak Harsányi László egykori U23-as Európa-bajnokunk. Az újpestiek korábbi középső védője azzal kezdte: ha a Fazekas László, Göröcs János, Bene Ferenc, Dunai Antal, Zámbó Sándor összetételű ötösfogat rohamozná Dibusz Dénes kapuját, a vendégeknek fikarcnyi esélyük sem lenne.
Bár a portugál André Duarte és Bese Barnabás többnyire megfelelően végzi a védőfeladatát a lila-fehéreknél, de hajlamosak a könnyelműségre, azt pedig Varga Barnabásék megbüntethetik. Döntő faktornak ígérkezik az, hogy Fran Brodics és Matija Ljujics miként veszi fel a harcot a Fradi-védelemmel. Harcias hangulatú rangadóra van kilátás, ha Riccardo Piscitelli újpesti kapus hozza jó formáját, és az újpesti középpályás-sor felveszi a harcot Mohamed Abu Faniékkel, úgy a döntetlen megszerezhető. Ezúttal a ferencvárosiak malmára hajthatja a vizet az, hogy szakvezetése egyik ászát húzhatja elő a másik után, és a támadói veszélyesebbek. A hazai védősornak több félnivalója van, mint annak idején nekem az Újpesten eltöltött öt idényemben volt, amikor Branikovits Lászlóék ellen kellett középső védőként helytállnom.
- nyilatkozta Harsányi a Metropolnak.
Ebedli Zoltán több mint tíz éven keresztül a Fradi fazonszabászának számított, de miután összeütközésbe került edzőjével, Vincze Gézával, egy bajnokság erejéig kényszerűségből átnyergelt újpesti oldalra.
- Sokan dicsérik Piscitellit, de ahogy szoktam mondani, a gólt ő sem védi ki… Mivel az ideális alkatúnál alacsonyabb kapuvédő, ez tálcán kínálja az alkalmat a kiválóan fejelő Vargának - fogalmazott Ebedli.
A 242. derbin augusztus 17-én, a Groupama Arénában a Fradi a ráadásidőben, Tosin Kehindének a 92. percben lőtt góljával tartotta otthon a három pontot.
Az Újpestnek ezt az idényét további építkezésre kell felhasználnia, egyelőre azonban nem veszélyes a Fradira, mely ugyan a 14. fordulóban a Diósgyőr elleni 3-3 alkalmával egy ideig előnytelenebbik arcát is mutatta, de ez vasárnap a Szusza-stadionban nem fordul elő. Az FTC összeszedettebb kollektíva, ezért egy-két góllal nyer. Amire másrészt ezt a véleményemet alapozom: a cserejátékosainak tudásszintje meghaladja az újpestiekét
– mondta Ebedli.
Öt pont a különbség
A 4. fordulóban játszották: Ferencváros-Újpest 1-0
A FTC 12 eddigi találkozóján szerzett 27 ponttal első helyezett, az Újpest (14/22) a hatodik.
Hirdetés: A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat
A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az EL. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában. Fogadással kapcsolatos részletek itt!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre