
Ledobta a felsőt, csupasz cicikkel tör be Hollywoodba az álomtestű sportoló lány
Mellbedobással nyer szereplőválogatást az angyali Angelina?
Szinte valamennyi őszi élvonalbeli futballbajnokiján gólt lőtt az újpesti Matija Ljujics, ezért nem túlzás azt állítani, hogy a szerb akár magyar gólkirály lehet.
Újpesten egykor Bene Ferenc, Fazekas László vagy Dunai Antal állandó jelölt volt a legtöbb gólt szerző magyar futballista címére, de erre már csak az idősebb generáció emlékezhet olyan régen volt. Utoljára 2006-ban Rajczi Péter lett a lila-fehérektől NB I-es gólkirály. Idén egyelőre Matija Ljujics vezeti góllövőlistát.
Ljujics a Puskás Akadémia ellen kezdte a 2024–2025-ös bajnokságon a gólgyártást, majd a második fordulóban ugyancsak betalált a Paksnak. A két összecsapás ugyan egyaránt 2-1-es lila-fehér vereséggel végződött, de a harmadik körben a Fehérvárral szembeni 4-0 – közte ismét ismét egy Ljujics-gól – már három pontot ért. A Fradi ellen ugyan megszakadt a sorozat, majd az ötödik fordulóban a Debrecennel szembeni 3-0-s győzelemből megint egy gólt jegyzett.
– Amikor Újpesten dolgoztam, Ljujics kitűnt vérbeli profi hozzáállásával – emlékezik Mészöly Géza, a lila-fehérek korábbi szakvezetője, aki szerint a gólkirályi cím csak másodlagos a játékos tervei között, ugyanis, igazi csapatemberként, szereti előkészíteni a helyzeteket is.
– Nem fiatal, harmincéves, lerí róla az egykori nívós Partizan Beográd-nevelés. Sokat beszélgettem vele magam is, elmondta, hogy azért fordult meg több csapatnál is – Zalgiris Kaunas, Wellington Phoenix, Belenenses, Tel-Aviv és Hapoel Haifa, Gangwon FC – mert tudták róla, amit mindenhol bizonyított is, hogy kivételes érzéke van a gólszerzéshez.
Mellbedobással nyer szereplőválogatást az angyali Angelina?
Lukács Dániel duplázni tudott.
Dibusz Dénes a kisfiáról is beszélt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.