Lenullázták Marco Rossi emberét, Szalai Attila nélkül is pocsék a csapata

Erre a szezonra már a keretből is kikerült a magyar válogatott hátvédje. Szalai Attila látványosan mellőzve van a Hoffenheimnél, ami azonban nem feltétlenül érthető, a csapat ugyanis pocsékul kezdte az új idényt.



Megosztás
Szerző: HC
Létrehozva: 2024.09.23.
Szalai Attila Bundesliga forma hoffenheim

Szalai Attila nem a legjobb előjelekkel érkezett vissza a Hoffenheimhez idén júliusban. Tavasszal a Freiburg kölcsönjátékosaként nem tudott játékba lendülni, a nyári Európa-bajnokságon pedig Svájc ellen rögtön gyenge teljesítményt nyújtott, ami után a kispadra szorult. Kitörni most sem tudott, a felkészülési szezonban is csak két találkozón jutott szóhoz, ezeken összesen 50 percet játszott. A Német Kupa és a Bundesliga első fordulójában végig a padon ült, utána pedig kikerült a keretből. A csapat teljesítményét látva azonban nem feltétlenül indokolt a mellőzése.

Szalai Attila
Szalai Attila nélkül idén szenved a Hoffenheim (Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP)

A Hoffenheim tavaly jó szezont zárt, a hetedik helyen végzett a Bundesligában és végül bejutott az Európa-liga főtáblájára. Idén azonban nagyon gyengén rajtoltak. Már a Német Kupában majdnem elvéreztek a negyedosztályú Würzburger Kickers ellen, ám végül büntetőkkel tovább tudtak jutni. A Bundesligában 3-2-es győzelemmel kezdtek az újonc Holstein Kiel ellen, ám ezt követően a Frankfurt, a Leverkusen és az Union Berlin is legyőzte. A Hoffenheim négy forduló után csak a 15. helyen áll a tabellán, éppen csak elkerülve az osztályozós pozíciót.

Szalai ugyan még egy perc bizonyítási lehetőséget sem kapott élesben, ám ez érdekes annak fényében, hogy többi védőtársa sem brillírozik. A csapat 11 gólt kapott eddig a Bundesligában, ennél csak az újonc Holstein Kielnek van rosszabb védelme (13 kapott gól). A kék mezes együttes ezen felül a negyedosztályú Würzburgertől is kapott két gólt a Német Kupában.

Szalai Attila védőtársai nincsenek a helyzet magaslatán

A cseh válogatott új igazolás, Robin Hranác nem indított jól a védelem tengelyében, az első olyan mérkőzésén, ahol a kezdőcsapatba került, már az első félidő után lecserélte Pellegrino Matarazzo vezetőedző. A mindössze 19 éves Tim Drexler eddig szintén elég bizonytalan, egyedül Kevin Akpoguma helye tűnik biztosnak, a 29 éves játékos viszont szintén nem tűnik egyértelműen jobb opciónak, mint Szalai.

A 46-szoros magyar válogatott hátvéd abban bízhat, hogyha marad a Hoffenheim gyenge formája, az hamarosan Matarazzo állásába kerülhet, egy új vezetőedzővel pedig végre tiszta lapot nyithat Németországban.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás