Ez volt az utolsó csepp a pohárban, végleg tönkretették Rossi alapemberét

Hiába szeretett volna megküzdeni a helyéért, klubja abszolút nem kér a magyar labdarúgó-válogatott alapemberéből. Szalai Attila peremember lett a Hoffenheimnél, most ráadásul új posztriválist kapott.



Megosztás
Szerző: HC
Létrehozva: 2024.08.27.
Módosítva: 2024.08.27.
Szalai Attila Hoffenheim középhátvéd rivális

Szalai Attila nem a legjobb előjelekkel érkezett vissza a Hoffenheimhez idén júliusban. Tavasszal a Freiburg kölcsönjátékosaként nem tudott játékba lendülni, a nyári Európa-bajnokságon pedig Svájc ellen rögtön gyenge teljesítményt nyújtott, ami után a kispadra szorult. A 26 éves középhátvéd többször nyilatkozta az elmúlt időszakban, hogy kész megküzdeni a helyéért a csapatban és bízik abban, hogy tiszta lappal tud indítani. Ez viszont sajnos nem fog bekövetkezni.

Szalai Attila
Szalai Attila menthetetlen helyzetbe került a Hoffenheimnél Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Szalai már a felkészülési szezonban is csak két találkozón jutott szóhoz, ezeken összesen 50 percet játszott. A Német Kupa és a Bundesliga első fordulójában végig a padon ült. A jelenlegi öt középhátvéd közül jelenleg az utolsó helyen áll a rotációban, a Hoffenheim most pedig még inkább megforgatta benne a kést. Az együttes 8 millió euróért (3 milliárd forint) szerződtette a cseh válogatott Robin Hranácet. A 24 éves védő vélhetően rögtön alapember lesz majd.

Mi lesz Szalai Attila sorsa?

Szalainak most már csak néhány napja maradt arra, hogy új klubot találjon magának. Érdeklődőkből nem volt hiány a nyáron. Először a török Trabzonsporról lehetett hallani, de szóba került a Sevilla, legújabban pedig a szintén Bundesligában szereplő Augsburg is. Szalai értéke sokat romlott, a Transfermarkt ma már csupán 4 millió euróra (1,5 milliárd forint) taksálja, vélhetően ennyiért már túladna rajta a Hoffenheim, amely egy éve 12 millió eurót (4,5 milliárd forint) sem sajnált érte.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás