
Átszúrták a cicik a mezt, a stadion közepén fotózták a szőke álomlányt
Ő az amerikai csapat szexi drukkere.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolSzűcs Kornél hamar otthonra lelt Plymouthban. Wayne Rooney egyre többet számít magyar játékosára.
Alig több mint egy hónap után Szűcs Kornél már teljesen otthon érzi magát a Plymouth Argyle futballcsapatában. Az angol másodosztályban szereplő klubnál a Manchester United legendás csatárából lett edző, Wayne Rooney a 22 éves magyar védő főnöke.

A Kecskemétről a Transfermarkt adatai szerint 400 ezer fontért (190 millió forint) megszerzett utánpótlás-válogatott bekk egy helyi lapnak elmondta: mind a csapattársaival, mind világhírű trénerével jól kijön, és tetszik neki a klub éppen úgy, mint a város.
– Az Argyle egy hihetetlen klub, igazán jól érzem itt magam. Kedvelem a csapattársaimat, a stábot, a szurkolókat. Tényleg minden nagyon jó. Nekem és a barátnőmnek is tetszik az is, amit eddig láttunk a városból – mondta Szűcs, aki egy posztrivális sérülése után került be a csapatba, eddig 2-2 bajnoki és Ligakupa-meccsen lépett pályára.
Persze szeretne megragadni a csapatban, ami Rooney döntésén múlik, akivel Szűcs kifejezetten élvezi a közös munkát.
Ő egy nagyon jó edző, és emberként is kedvelem. Nagyszerű játékos volt, már csak ezért is igazán jó tanácsokat tud adni nekünk, hiszen nagyon jól ismeri a modern futballt
– áradozott a magyar légiós az angol válogatottban 120-szor szerepelt, ötszörös angol bajnok, Bajnokok Ligája-győztes és klubvilágbajnok Rooneyról.
Az egyelőre (4 forduló után) nyeretlen Plymouth legközelebb szombaton a 100 százalékos teljesítménnyel éllovas Sunderlandet fogadja az első szezonbeli győzelem reményében.

Ő az amerikai csapat szexi drukkere.

Nagy József tiszta vizet öntött a pohárba.

A lelátón is volt látnivaló a vb nyitómeccsén.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.