
„Minden idők egyik legrosszabb ítélete” – Hibát hibára halmozó bíró vezeti a Fradi–Ludogorec-meccset
Chris Kavanagh a VAR nélkül borzasztóan ítélkezett.
„Szép pályafutást tudhatott a magáénak, mindannyiuknak hiányozni fog.”
71 éves korában elhunyt Ebedli Ferenc labdarúgó. Tizenkét évesen került az Üllői útra, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, az első csapatban azonban csak egy tétmeccsen, az 1975-ös KEK első fordulójában, a Cardiff City elleni második, 4-1-re megnyert mérkőzésén szerepelt, így a később döntőig jutó csapat tagja volt.
Az élvonalban a Volán csapatával szerepelt három idényen át. Visszavonulása után technikai vezetőként és edzőként is dolgozott – írja a fradi.hu. Halála mindenkit váratlanul ért.
Megmondom őszintén, váratlanul ért a halála, sajnos a betegség elvitte, 72 éves lett volna szeptember 22-én. Szép pályafutást tudhatott a magáénak, mindannyiuknak hiányozni fog
– nyilatkozta a gyászoló testvér, Ebedli Zoltán.

Chris Kavanagh a VAR nélkül borzasztóan ítélkezett.

A 16 közé jutáshoz kétgólos győzelem szükséges.

Duzzad az önbizalomtól a Liverpool magyar középpályása.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.