Szomorú emlék a múltból, döntenie kellett a Fradi edzőjének

A Ferencváros vezérigazgatója arról beszélt, miért Pascal Jansent választották a vezetőedzőnek. A Fradi új mestere korában abbahagyta a focit.



Megosztás
Szerző: SK
Létrehozva: 2024.07.27.
Fradi Pascal Jansen Ferencváros

Remekül kezdte a 2024/2025-ös idényt a Ferencváros labdarúgócsapata, amely kedden 5-0-ra legyőzte a walesi bajnok The New Saints együttesét a Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén. E találkozó után nyilatkozott a Magyar Nemzetnek az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál, aki több más mellett beszélt a párharcról, az idény céljairól és az új vezetőedzőről is.

- Még nincs továbbjutás. Ahogy Pascal is elmondta, ez még csak az első felvonás volt, vár ránk egy második is idegenben, műfüvön. Óriási az előnyünk, természetes, hogy ezt a fórt meg is kell tartani, de ne feledjük, néhány évvel korábban a The New Saints négyet rúgott a Viktoria Plzennek hazai pályán. A lényeg, hogy nincs még letudva ez a kör. Szépen kezdtünk, mondhatni berúgtuk az ajtót, de nagyon készülünk a következő mérkőzésre is. Azt is szeretnénk megnyerni, nem mindegy a pontok szempontjából sem, hogy hogyan zárjuk ezt a fordulót – jelentette ki Orosz Pál.

Pascal Jansent júniusban nevezték ki a Fradinál, Fotó: Origo

A Magyar Nemzetnek adott interjúban szó esett arról is, miért a holland trénert választották júniusban. Kiderült, hogy Jansen fiatalkorában egy sérülés miatt hagyta abba a profi focit

- Nem az eredményt néztük, hanem azt mondtuk, hogy olyan edzőt szeretnénk, aki picit más, mint akik korábban dolgoztak nálunk. 

Pascal egy fiatalkori sérülés után azt mondta, hogy ő mindenféleképpen edző szeretne lenni, tudatosan készült erre a pályára. Szimpatikus volt, amikor először találkoztunk vele Kubatov Gábor elnök úrral és Hajnal Tamással együtt. Pascallal nagyon jó szakmai beszélgetésünk volt, ahogy mondani szokták, egyből megvolt a kémia is közöttünk, egymásra találtunk. Neki is szimpatikus volt az a filozófia, amit a Ferencváros képvisel, számára is szakmai kihívást jelent az, hogy megpróbáljon minél tovább eljutni nemzetközi szinten a Ferencvárossal. Neki is az a célja, hogy Bajnokok Ligája csoportkörbe kerüljünk.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás