
Húsz százalék esélye volt a felépülésre, elvesztette a harcot a birkózó-legenda
30 sikertelen műtét után amputálták a WWE-legenda lábát.
Az első félidőben valami nem stimmel a magyar csapatnál.
Szoboszlai-góllal indult az Európa-bajnokság éve, a magyar fociválogatott 2024 első felkészülési meccsén 1-0-ra győzte le Törökországot. A találatot a Liverpool középpályása büntetőből szerezte meg a második félidő elején.
A gárda csapatkapitánya elárulta, az első játékrészben valami nem stimmelt. Marco Rossi szövetségi kapitánnyal is heves gesztusokkal beszélt és csapattársaival is. Azt azonban nem mondta meg, hogy miről volt szó, mi nem stimmelt.
Az első félidőben sok minden bosszantott, de ezekre most nem térnék ki. Ezt csapaton belül kell megoldanunk, mondhatni, ez a mi magányügyünk
- mondta a kapitány, aki szerint a második félidőt már úgy kezdtük, ahogy terveztük.
Kedden Koszovó lesz az ellenfél szintén a Puskás Arénában (M4 Sport, 19.00), a kapitány ott is sikert vár.
- Minden meccsre úgy megyünk ki, hogy nincs edzőmeccs, nyerni akarunk. Szerencsére a törökök ellen is mindenki vette a fáradtságot és beleadott mindent.
30 sikertelen műtét után amputálták a WWE-legenda lábát.
Ejtőernyőzés közben szívrohamot kaphatott.
A Liverpool korábbi bajnoka hamar alapember lett
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.