
Teljes a bizonytalanság Eriksen körül, Dárdai a helyére tör
Folytatja-e Christian Eriksen, és ha igen, hol?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA magyar labdarúgó-válogatott Törökországot fogadta Budapesten felkészülési mérkőzésen.
A magyar válogatott Törökország ellen kezdte az évet pénteken a Puskás Arénában. Az első félidőben kétszer került helyzetbe Marco Rossi együttese, mindkétszer Sallai Roland veszélyeztetett. A 25. percben 17 méterről tüzelt, a kapus védett, majd 13 perccel később Szoboszlai szabadrúgása után négy méterről lőtt, a kapus fölé tolta a labdát.

A szünet után szinte azonnal gólt szerzett a magyar csapat. Egy beadás után megpattant a labda az egyik török védő kezén, 11-eshez jutottunk. A büntetőt Szoboszlai Dominik határozottan a jobb alsó sarokba vágta (1-0). A 67. percben újoncot avatott Marco Rossi, a Hertha játékosa, Dárdai Márton lépett pályára.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert, Szoboszlai győztes gólt szerzett, ő volt az est hőse. A győzelem azt jelenti, hogy folytatódott a sikersorozat, a magyar labdarúgó-válogatott immár 13 mérkőzés óta veretlen. Ennél hosszabb veretlenségre legutóbb az Aranycsapat volt képes, amely az 1954-es világbajnoki döntő elvesztése után 18 összecsapáson három döntetlen mellett 15 győzelmet aratott.
A magyar csapat legközelebb kedden 19 órakor lép pályára, Koszovót fogadja ugyancsak barátságos mérkőzésen.

Folytatja-e Christian Eriksen, és ha igen, hol?

A portugál válogatott június 17-én kezdi meg a foci-vb-t.

Nem bízott semmit a képzeletre.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.