
Bombagól Dibusz kapujában, meglepték a Fradit az NB I rajtján - Videó
Pontokat vesztett a címvédő Fradi, állta a sarat az MTK.
Nem várt döntést hoztak a rendezők.
Decemberben nagy csinnadrattával hirdették meg David Beckham csapatának hongkongi meccsét. A helyi legjobbakból összeállított együttessel mérkőzött meg az Inter Miami, ahol Luis Suárez, Jordi Alba és nem utolsósorban Lionel Messi is játszik, vele népszerűsítették a találkozót heteken át.
A vendégek szép játékot produkáltak, 4-1-re nyertek, csak egyetlen bökkenő volt: Messi végig a kispadon ült, mivel lovaglóizom-sérüléstől szenvedett. Ebből gigabotrány kerekedett, mivel a 40 ezres közönségben volt, aki 460 dollárt is fizetett egy jegyért, más meg Ausztráliából utazott oda csak azért, hogy láthassa focizni az argentin világbajnokot. Miután ez elmaradt, sokan perrel fenyegetőztek.
A szervezők most salamoni döntést hoztak: visszaadják a pórul járt drukkereknek a jegyár felét, cserébe viszont le kell mondaniuk a kártérítési igényükről, ami úgyis bizonytalan kimenetelű lenne, mivel állítólag a kisbetűs részben benne volt, hogy a változtatás jogát fenntartják a csapatfelállásban – írja a BBC.
Pontokat vesztett a címvédő Fradi, állta a sarat az MTK.
Világossá vált, mire számíthat Gulácsi Péter és Orbán Willi.
A Liverpool így viszi tovább elhunyt csapattársuk emlékét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.