Erre még nem volt példa, Szoboszlainak megszakadt a nagy sorozata





Szoboszlai Dominik első alkalommal maradt végig a kispadon a Liverpoolban. A vörös mezes klub B sora magabiztosan, 5-1-re győzött a Toulouse ellen az Európa-ligában, így a friss születésnapos végre pihenhetett.



Megosztás
Szerző: HC
Létrehozva: 2023.10.27.
Szoboszlai európa-liga Liverpool cserepad Toulouse

Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője a csütörtöki Toulouse elleni Európa-liga csoportkörben is folytatta eddigi mintáját, és ebben a sorozatban ismét a cserepadra jelölte Szoboszlai Dominiket. Ezúttal viszont végig ottmaradt, amivel véget ért a nagy liverpooli szériája.

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik az Everton elleni összecsapás után végig a kispadon ült a Toulouse ellen (Fotó: AFP)

Eddig a mérkőzésig az összes párharcon játéklehetőséghez jutott, az angol élvonalban mind a kilenc bajnokit végigjátszotta, az Európa-ligában és az angol Ligakupában pedig csereként segítette a vörös mezes együttest. Egy 12 meccses sorozat szakadt így meg, a 23 éves játékos 875 percnyi futball után kapott pihenőt.

Szolgálataira most azért sem volt szükség, mert társai remekül helytálltak, bár a gyors vezetés után még egyenlített a francia együttes, a végén nem volt kérdés a három pontot illetően, a Liverpool magabiztos, 5-1-es győzelmet aratott. A középpályán Wataru Endo és Ryan Gravenberch volt eredményes, utóbbi egészen bizarr találatot szerzett, Darwin Nunez az üres kapu ellenére a kapufát találta telibe, a kipattanót viszont értékesítette a 21 éves holland. A csapattársak reakciója zseniális volt a gól után.

A Liverpool vasárnap, délután 15:00 órától ismét az Anfield Roadon lép pályára, vélhetően újfent Szoboszlaival a kezdőben, az ellenfél a bennmaradásért küzdő Nottingham Forest lesz.





 





Ezeket olvastad már?
„Bujkálnom kellett volna, ha nem nyerünk" - a láncdohányos legendát gyászolja a futballvilág

„Bujkálnom kellett volna, ha nem nyerünk" - a láncdohányos legendát gyászolja a futballvilág

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás