Kipakolt szenvedéseiről a síkirálynő, drágán megfizet a teste kínzásáért





Lindsey Vonn nem bánt meg semmit, de élete végéig szenvedhet az élsport kellemetlen mellékhatásaitól.



Megosztás
Szerző: MM
Létrehozva: 2023.09.29.
Lindsey Vonn Lewis Hamilton álmatlanság depresszió

Pályafutása csúcsán a világ egyik legsikeresebb (és legszebb) sportolónője volt Lindsey Vonn. A 38 éves amerikai alpesi síző 2019 óta nem versenyez, de máig nyögi az élsport testi-lelki megpróbáltatásainak hatásait. Sőt, attól tart, hogy már soha nem szabadul meg ezektől.

Lindsey Vonn drágán megfizeti az élsport árát, de nem bánt meg semmit
Lindsey Vonn drágán megfizeti az élsport árát, de nem bánt meg semmit – Fotó: AFP

Pedig a magánéletére sem lehet panasza. Az olimpiai és világbajnok, 82-szeres világkupa-győztes exklasszis 2013-as válása után (azóta is viseli Thomas Vonn nevét) többek között Tiger Woods golfsztárral, Kenan Smith amerikaifutballistával és P. K. Subban hokicsillaggal volt együtt. Sőt pletykáltak a liezonjáról a Forma–1 hétszeres világbajnokával, Lewis Hamiltonnal is. 

Ugyanakkor panaszaiból kiderül, nem csak ők nem hagyták aludni.

– Hiányzik az adrenalin, a sebesség. A hegyek és a konditermek kihívásai. A csapattársaim és az edzőim, a sok barát a sícirkuszból. Mégiscsak húsz évig éltem ebben a buborékban – mesélte Vonn a kötődéséről a svájci Blicknek adott interjújában, de hamar áttért a negatívumokra is.

Elsősorban a súlyos és vissza-visszatérő térdsérülésére, amely miatt újra és újra műtőasztalra kell feküdnie (három éven belül rövidesen már harmadszor, hogy mesterséges jobb oldali térdízületet kapjon).

Remélhetőleg enyhülnek majd a fájdalmaim. Sok éven át kínoztam a testem, és ez megbosszulja magát. De ennek ez az ára, nem bánok semmit

– mondta Lindsey Vonn.

Síelni már biztosan nem fog versenyszerűen, de a magánéletben még vannak tervei, álmai, amik eddig nem jöttek össze:

– Nagyon szeretnék gyerekeket. Csodálatos lenne egyszer velük együtt siklani a havon.

A szenvedései tíz éve tartanak, egy súlyos szalagszakadása után, amikor depressziós is volt.

– Nem szeretem a fájdalomcsillapítókat, nem szedtem őket. Nem volt könnyű döntés, mert nagyon fájt a lábam. Akkoriban kezdődtek az alvási nehézségeim, részben ezért, részben pedig a félelmeim miatt. Élsportolóként tudatában voltam, mennyire fontos az alvás. Hogyan tudnék másnap lesiklani anélkül, hogy rendesen kipihenem magam? Ez a szorongás a fájdalmaimmal együtt egy negatív spirálhoz vezetett. Az évek során egyre rosszabb lett a helyzet, és most már soha nem is fogok megszabadulni ettől. A karrierem lezárása után sem javult, ellenkezőleg – panaszolta az amerikai világsztár, akit régebben éppen azzal stresszelt az apja, hogy a síző példaképének a napi tíz óra alvás volt az egyik titka.

Ezt annak tudja be, hogy kevésbé fáradtan fekszik le, mint anno aktív sportolóként. Pedig továbbra is aktív életet él.

Egy éve rászánta magát, hogy altatókat szedjen.

– Elhihetik, minden mást megpróbáltam. Gyógyteákat, alváshormont, tévé és cukor nélküli estéket, mindent! Mindig azt hittem, egyedül is sikerül megbirkóznom ezzel a problémával. Egy tökéletes világban sikerülne is, de az én világom nem tökéletes – mondta Vonn, hozzátéve, hogy a sportolók közül sokan küzdenek hasonló gondokkal a sok utazás, a sérülések és az elvárások miatt, mégsem beszélnek eleget erről a témáról.
 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás