
„Micsoda barom!” – elegük van, ki nem állhatják az Arsenal edzőjét
Mikel Artetából mindenkinek elege van.
Megvan, mikor kell Angliában edzésbe állnia a labdarúgónak.
Hazaérkezett Angliából az elmúlt hétvége magyar hőse, Szoboszlai Dominik. A labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a hétvégén szerződött 70 millió euróért a világ egyik legjobb focicsapatához, a Liverpoolhoz. A kinti kötelező feladatok után egy hete maradt az edzések kezdetéig, azt itthon pihenéssel tölti, de előtte még válaszolt a magyar újságírók kérdéseire is.
– Az első néhány nap nagyon intenzív volt. Orvosi vizsgálatok, médianap, néhány házat is megnéztem, ahol a jövőben lakhatok majd
– mondta Dominik, aki máris igazi sztár lett Angliában. Bevallotta, fárasztó napokon van túl, de most végre pihenhet egy kicsit.
Próbálom kipihenni ezt a három-négy napot. Hétfőn visszarepülők Liverpoolba, elintézem a papírmunkát, nézek még házakat, aztán másnap, július 11-én kedden kezdődik a felkészülés.
A csapat Németországba és Szingapúrba utazik edzőtáborozni, összesen négy edzőmeccset játszanak majd. Az erőnléti edzőktől közben már feladatokat is kapott, ezeket kell elvégeznie az edzések előtt.
Szoboszlai nagy lövő hírében áll, kérdés, azonnal ő lesz-e Liverpoolban a szabadrúgások mestere?
– Edzéseken oda fogok állni én is a szabadokhoz, remélem, hogy egyet kettőt eltalálok. De nem az a célom hogy rögtön elvegyem a lehetőség másoktól.
Az angliai bemutatás egyik jelképes pillanata volt, amikor Dominik a Liverpool mezeiből „rakta össze” a magyar zászlót.
A hazai mez piros, az idegenbeli pedig fehér és zöld, amikor fogtam a fotózáson, akkor pattant ki az egyik srácnak a fejéből, hogy ez a magyar zászló. Így született a fotó.
Szoboszlai kijelentette: Bajnokok Ligáját akar nyerni, és ő akar lenni a magyar válogatottsági rekorder.
Mikel Artetából mindenkinek elege van.
A klub belügyként kezeli a különleges kérést.
Nagelsmann is rájött arra, amit Dárdai már 2023-ban tudott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.