
Érzéki pózban térdel, kiestek szexbomba mellei
Yulia lett a kert ellenállhatatlan látványossága.
Az ország egy emberként szurkolt Suhajda Szilárdnak, hogy elérje a csúcsot és biztonságban visszatérjen, ezért is próbálják sokan megfejteni, hogy történhetett a tragédia.
Ben Ferrer, a Seven Summit Climbs csapatának tagjaként május 24-én reggel fél nyolckor tért vissza az Everest csúcsáról, ekkor találkozott egy hegymászóval, Suhajda Szilárddal, aki egyedül ült a hóban. „Megkérdezte, hogy milyen messze van még az Erkély, de közben eléggé fáradtnak tűnt, amiből én rosszul arra következtettem, hogy közli a csapatával a helyzetét, és esetleg visszafordul” – nyilatkozta Ben Ferrer. Hozzátette: szerinte az volt az év legmegfelelőbb napja a csúcsmászásra, mivel elég meleg volt, kevesen tartózkodtak fent, a szél se fújt, sőt viharfelhőket sem igen lehetett látni.
Hat órával a találkozást követően Suhajda Szilárdot már az Erkély fölött látta Elia Saikaly, aki ugyan megpróbált kommunikálni vele, de már nem tudott – írja a Ripost.
Hiába szólítottam meg, nem válaszolt. Nagyon eltökéltnek tűnt, lassan, de biztosan haladt felfelé. Látszott rajta, hogy kemény fából faragták
– árulta el Saikaly.
A két szemtanú beszámolója ezzel rácáfolt egy elterjedt teóriára, miszerint sokan voltak a Mount Eversten, és emiatt Suhajda Szilárd elakadt, ami hátráltatta a csúcskísérletben. Jobb nem találgatásokba bocsátkozni, hisz az sem biztos, hogy valaha kiderül egyáltalán, pontosan mi történt a hegymászóval.
Yulia lett a kert ellenállhatatlan látványossága.
Ötvös Bence a Qarabag elleni első meccsen sérült meg.
Történelmi vereséggel rajtolt a Lipcse a Bundesligában.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.