RETRO RÁDIÓ

Cseh László elárulta, kislánya még túl pici a horgászáshoz





Az ifjú apukát felesége elkíséri a rangos versenyekre.



Megosztás
Szerző: sk
2023.06.09. 09:00
Cseh László horgászás verseny kislány

A versenyekkel teli időszakok után teljesen új életet él Cseh László. A világbajnok úszó 2021-ben a tokiói olimpia után vonult vissza, majd teljesült régi álma. Feleségével, Diával végre szülők lehettek, tavaly júliusban született meg kislányuk, Nalani.

Laci és Dia nyolc éve házasok Fotó: Tumbász Hédi

Cseh Laci nem szakadt el a sporttól, igaz, mostantól szenvedélyének él. Végre többet horgászhat, ő az egyike Magyarország 800 ezer pecásának, akik horgászigazolvánnyal rendelkeznek. A Bors a horgásznagykövetek versenyén találkozott vele.

Felesége ugyan elkísérte a bajnokot, de kislányuk még nem volt ott.

A kislányom még nagyon pici, nem tudna egész nap a vízparton lenni, ezért még nem hoztam magammal, de tervezem, ha nagyobb lesz, akkor együtt pecázunk majd. Úgy gondolom, ez egy nagyon jó sport, hobbi, tökéletes apa-lánya program, de persze csak akkor viszem magammal, ha lesz hozzá kedve

– mondta a bajnok, aki nem aprózta el, egy 3,725 kilogramm súlyú halat sikerült fognia.

Fotó: Gigor Csaba

 

Az eseményen részt vett még többek között a korábbi köztársasági elnök Áder János, a bokszvilágbajnok Erdei Zsolt, valamint a Jászai Mari-díjas színész, Straub Dezső is.





 





Ezeket olvastad már?
Sokkolta a rajongókat, átlátszó fehérneműben, a hálószobából üzent a népszerű ringlány

Sokkolta a rajongókat, átlátszó fehérneműben, a hálószobából üzent a népszerű ringlány

Sportbotrányok ide vagy oda, David Beckham akkor is szájon csókolta 12 éves lányát - Videó!

Sportbotrányok ide vagy oda, David Beckham akkor is szájon csókolta 12 éves lányát - Videó!

Michael Schumacher állapotával viccelődött a műsorvezető, népharag zúdult rá

Michael Schumacher állapotával viccelődött a műsorvezető, népharag zúdult rá

Kubatov Gábor: Itt nincs nagy és kis fradista, itt mindenki egyforma

Kubatov Gábor: Itt nincs nagy és kis fradista, itt mindenki egyforma

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás