
Gulácsi és Orbán Willi csúnyán ráfizethet, brutális változások fenyegetik őket
BL híján az RB Leipzig nyáron totális átalakítást tervez.
Két rekordot is megdöntött Takács Boglárka, aki gőzerővel készül az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságra.
Pár órán belül, a 100 méter (11.23 mp) után a 200 méter magyar csúcsát is megjavította egy hete Takács Boglárka. A 21 éves atléta 200-on Orosz Irén 1981-ben futott félkörös rekordját adta át a múltnak 22.77 másodperces győztes idejével a Nemzetközi Atlétikai Szövetség kontinentális sorozatának bronz kategóriájú budapesti versenyén. 100 méteren saját csúcsát javította tovább Takács Bogi, aki lapunknak elmondta, meglepte magát a 200 méteren aratott idejével.
„Nagyon szeretek nemzetközi mezőnyben versenyezni, és ezt most itthon tehettem meg. Nagyon vártam, a 100 méterhez úgy álltam oda, hogy szeretném megjavítani a május 27-én futott csúcsomat. Nem sikerült jól a rajtom, de higgadt tudtam maradni, és a felgyorsulásom jó volt. A végén sikerült nyernem, igaz, célfotóval, és még országos csúcs is lett, ezért nagy volt az öröm. Sok időm nem volt vele foglalkozni, mert jött a 200 méter, amitől mindig jobban tartok, mert százas sprinternek tartom magam, az a fő számom. Bíztam benne, hogy az országos csúcs közeli időt futhatok, ha szerencsém van, 23 másodperc alá megyek, így a 22.77-tel abszolút megleptem magam.”
Bogi joghallgatónak készül, és elárulta, nagyon nehéz összeegyeztetni a tanulást és az atlétikát.
„Az őszi félévben nem is sikerült maradéktalanul. Edzőm, Németh Roland magára vállalta, azt mondta, ő is elrontott néhány dolgot a felkészülésünkben, de én is túlvállaltam magam. Sok tantárgyat felvettem, és megpróbáltam letudni az őszi félévben, hogy a tavaszira ne maradjon. Sajnos a fedettpályánk ráment a vizsgákra. Most csak az atlétika van a fókuszban.”
Jelenleg a budapesti vb-re készül, de azért a kikapcsolódásra is jut ideje.
„Az edzés és a regeneráció után nagyon szeretek kirándulni, biciklizni, a természetben lenni, kutyát sétáltatni, olvasni, rajzolni, és a barátnőimmel beszélgetni. Ezek segítik elő a pihenést.”
BL híján az RB Leipzig nyáron totális átalakítást tervez.
Dárdai Mártonból is pénzt kell csinálni a megmenekülésért?
Ezek voltak a Metropol legolvasottabb sporthírei a héten.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre