RETRO RÁDIÓ

Elárulta a bennfentes, ez a paksi csoda titka





Nincs mese, a Duna-parti város a magyar labdarúgó gólkirályok „melegágya”. Ennek okát boncolgattuk a paksi együttes sportpszichológusával, Szabó Andrással.



Megosztás
Szerző: szs
Létrehozva: 2023.04.12.
labdarúgás paks gólkirály

Több NB I-es mesterlövésznek, Böde Dánielnek, Hahn Jánosnak, Ádám Martinnak és Simon Attilának is volt, és van köze a Pakshoz. Újabban pedig Varga Barnabás esélyes a gólkirályi címre az NB I-ben, ugyanakkor ne feledkezzünk meg Könyves Norbertről sem, aki jelenleg Diósgyőrben gyártja a gólokat.

Varga Barnabás
Varga Barnabás Fotó: Nemzeti Sport

Paks az egyetlen csapat az NB I-ben, amely csakis magyar futballistákból verbuválódott, és éppen ezért olyan családias a futballisták kapcsolata, mint sehol másutt az országban

 – kezdte Szabó András, a paksi csapat sportpszichológusa. – A játékosok fele legalább nyolc éve együtt játszik, ebből fakadóan egymás gondolatát is ismerik. A hangos szó az öltözőben ismeretlen, a srácok teljesítményorientáltak, ebből a városból senki sem vágyódik el.”

 

Vakon bíznak egymásban

Azt hallottuk, a múltban bizony előfordult, hogy egy korábbi edzőjük este tíztől gépkocsival ellenőriztette, otthon tartózkodnak-e a paksi futballisták.

Megesett ilyen, de ezzel a módszerrel a jelenlegi mesterünk, Bognár György nem él – válaszolta felvetésünkre a pszichológus. – Gyuri pontosan tudja, ki és melyik poszton szerepeltethető, ezért ok nélkül sose bontja meg a csapatszerkezetet. Különleges, személyre szabott taktikát ír elő, amivel a legtöbbet hozza ki játékosaiból.

Az edzésen a mennyiségi munka mellett szigorúan ügyel a minőségre. Olyan partneri viszonyt épített ki játékosaival, aminek hiányában nem létezne kohézió és jó eredmény sem. Amióta Szabó András Pakson dolgozik, megesett, hogy a kiesés réme fenyegette a csapatot, de a pszichológus kiemelte, ez a veszély Bognár ténykedésével szertefoszlott. 

 

Hetven centivel a talaj fölött

Hogy látja a 19 találattal gólkirályi listavezető Varga Barnabás válogatott jövőjét? – kérdeztük Szabó Andrástól. 

Marco Rossi szövetségi kapitány valamennyi NB I-es fordulóban szombaton és vasárnap igyekszik akár négy bajnoki meccset is meglátogatni. Úgy tudom, megakadt a szeme a pompás fejjátékú, Gyirmótról érkezett csatárunkon, akinek a talajtól való emelkedése mintegy hetven centi, amellett pedig a »labdaérzékenysége« unikum.

 – hangzott a válasz. Szabó egyébként biztosra veszi, hogy Varga elhódítja a gólkirályi címet. Ez pedig azt jelentené, hogy Hahn János és Ádám Martin után sorrendben harmadik szezonban adhatja a paksi csapat a magyar gólkirályt!





 





Ezeket olvastad már?
Szoboszlai Dominik ezt nem teszi zsebre, kiszavazták a kezdőcsapatból

Szoboszlai Dominik ezt nem teszi zsebre, kiszavazták a kezdőcsapatból

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

Elfordulnak az emberek Szoboszlaiéktól, egyre kisebb a bizalom

Elfordulnak az emberek Szoboszlaiéktól, egyre kisebb a bizalom

Túl apró bikini, Ronaldo exének formás cicijeit nem lehet kordában tartani

Túl apró bikini, Ronaldo exének formás cicijeit nem lehet kordában tartani

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás