RETRO RÁDIÓ

Egy korszaknak vége: könnyek között jelentette be visszavonulását a legenda





Tom Brady szerdán hivatalosan bejelentette, hogy befejezi pályafutását az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL).



Megosztás
Szerző: KL
Létrehozva: 2023.02.01.
búcsú visszavonulás tom brady NFL

A liga egyetlen hétszeres Super Bowl-győztes játékosa a közösségi médiában egy egyperces videóban mondott köszönetet a családjának, szurkolóknak, csapattársaknak, ellenfeleknek.

Tom Brady hetedik döntőjét nyerte meg
Tom Brady egyszer már bejelentette a visszavonulását, ám később úgy döntött, folytatja pályafutását Fotó: AFP

A 45 esztendős irányító napra pontosan egy évvel ezelőtt, miután csapatával a főcsoport-elődöntőben a Los Angeles Ramstől kikapott, bejelentette visszavonulását, akkor azonban néhány héttel később úgy döntött, mégis folytatja pályafutását.

Brady a mostani szezonban is eljutott a rájátszásig a floridai csapattal, azonban a playoff első körében a Dallas Cowboysszal szemben búcsúzott.

A sportág történetének legsikeresebb játékosa minden jelentősebb statisztikai mutatóban – td-passzok, győzelmek, passzolt yardok – vezeti az NFL örökrangsorát. Háromszor választották az idény és ötször a Super Bowl legértékesebb játékosának.

A játékos könnyek között búcsúzott a szurkolóktól a Twitteren:

 





 





Ezeket olvastad már?
Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás