
Átszúrták a cicik a mezt, a stadion közepén fotózták a szőke álomlányt
Ő az amerikai csapat szexi drukkere.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolHivatalosan is bemutatták az Al-Nassr labdarúgócsapatának friss igazolását, Cristiano Ronaldót.
A sportág történetének egyik legmeglepőbb átigazolását hajtotta végre Cristiano Ronaldo azzal, hogy Európán kívülre igazolt. Az ötszörös aranylabdás és ugyancsak ötszörös Bajnokok Ligája-győztes focista két és fél évre aláírt a szaúd-arábiai együtteshez.
„Büszke vagyok rá, hogy meghoztam életemnek ezt a nagy döntését. Európában a munkám véget ért, megnyertem mindent és játszottam a kontinens legfontosabb csapataiban. Ez egy új kihívás” – fogalmazott Ronaldo, akit hivatalosan is bemutattak a szurkolóknak a 25 ezer fő befogadására alkalmas rijádi Mrsool Parkban. Az ünnepélyes eseményről lenyűgöző fotók készültek – a galéria az alábbi képre kattintva látható!
Médiaértesülések szerint évi 200 millió eurós szerződést kapott új csapatától.

Ő az amerikai csapat szexi drukkere.

Nagy József tiszta vizet öntött a pohárba.

A lelátón is volt látnivaló a vb nyitómeccsén.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.