
Pécsi Árminról döntöttek Liverpoolban; kiszivárgott a szomorú terv
Ezek voltak a héten a legolvasottabb sport témájú cikkek a Metropolon.
A Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) csütörtöki hírlevele szerint a sportember haláláról Németh Szilárd, az MBSZ elnöke számolt be a Facebook-oldalán.
Nyugodjon békében, Jani bácsi. Életének 84. évében elhunyt a magyar birkózás legendája, a nemzet sportolója, az olimpiai, kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok Varga János, nyugalmazott honvédezredes, jelentette be Facebook-oldalán Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetsége elnöke
– olvasható a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia búcsúüzenetében.
Mint írják, Varga Jánost a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Birkózók Szövetsége és szülővárosa, Abony saját halottjának tekinti, katonai tiszteletadás melletti temetéséről később intézkednek.
Varga Jánost 2018. október 29-én javasolták a Nemzet Sportolói társaság új tagjának, azután, hogy a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Kulcsár Győző szeptemberi halálával megüresedett egy hely a tizenkettőből. Az olimpiai bajnok birkózó, aki a nemzet sportolója is volt, nyolcvanhárom éves korában hunyt el.
Ezek voltak a héten a legolvasottabb sport témájú cikkek a Metropolon.
Niki a tenisz szerelmese, valóban üdítő látvány a pályán.
Immár harmadszor hódította el az aranyérmet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.