RETRO RÁDIÓ

Erdei Zsoltot még mindig ellenállhatatlanul vonzza a ring





Erdei Zsolt visszatér! Ahogy mondja, a ring mindig ellenállhatatlan vonzerőt gyakorol rá. Csakhogy ezúttal nem versenyzőként tűnik majd fel a reflektorfényben, hanem egy nagyszabású torna rendezőjeként.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.11.12.
verseny

Erdei Zsolt az utóbbi két évben az újpesti Madárfészek Akadémián nevelte, oktatta a tehetséges fiatal bokszolókat, miután két éve lemondott a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) társelnöki posztjáról. Most úgy érzi, beérett a munkája, ezért egy igazi bokszgálán mutatja meg ország-világ előtt harcos tanítványait és kemény ellenfeleiket. Sőt, náluk is többet.

A nyolc amatőr bokszmeccs mellett két K-1-es összecsapást láthat majd a közönség

Látványos gálát ígér Madár, aki úgy fogalmaz: amatőr gála lesz ez profi körülmények között.

A Harcosok Viadala – dr. Lasz György Emlékverseny november 18-án lesz az újpesti Kellner Ferenc Sportközpontban, ami a Madárfészek Akadémia otthona. Sok izgalmat hozhat a jövő pénteki bunyó, nem egy összecsapás a magyar bajnoki döntő visszavágója lesz. Az egyik K-1-es meccs pedig az országos bajnoki címről dönt majd. A győztesek 200 ezer forintot kapnak, a vesztesek pedig 80 ezer forint bánatpénzt, ami nem kis pénz az amatőrök világában.

Erdei Zsolt, aki amatőrként és profiként is a világbajnoki címig verekedte magát, szikrázó, kemény, közönségbarát küzdelmeket ígér. Ezért is a gála neve: Harcosok Viadala.

Méltó emléket akarok állítani atyai jóbarátomnak és mecénásomnak, dr. Lasz Györgynek, a gálát támogató In-Kal Security alapító-elnökének, aki most lenne 75 éves

- mondta lapunknak Madár. Dr. Lasz György a MÖSZ alelnöke, a magyar boksz nagy támogatója volt, aki mindig is a harcos, szikrázó küzdelmeket díjazta. Szó szerint. A világversenyeken rendre különdíjjal jutalmazta a legkeményebb fiúkat. És Madár azt sem feledi, hogy ő volt az, aki a nyakába akasztotta a világbajnokságon az aranyérmet.





Ezeket olvastad már?
Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális

Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Se ruha, se smink: pucéran kel föl ágyából a kócosan ébredt szexbomba

Se ruha, se smink: pucéran kel föl ágyából a kócosan ébredt szexbomba

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás