„Vedd fel a ritmust!” - Kiderült, mikor lesz a Dunai Regatta





2018 után ismét birtokba veszik a Duna Parlament és Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közötti szakaszát a magyar felsőoktatási intézmények legkiválóbb evezős és sárkányhajós csapatai, míg a Műegyetem rakpartra kiérkező szurkolók számára a hazánkban népszerű nyári fesztiválok hangulatát kívánják megidézni a szervezők. A kétnapos esemény idén sem pusztán a sportszeretők és az egyetemi hallgatók megszólítására fókuszál, számos gyermekprogrammal, illetve környezettudatos aktivitással várja a családokat is.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.09.22.
változatos sportkínálat

Október elsején vízre szállnak Budapest szívében, a Duna leglátványosabb fővárosi szakaszán, a Margit hídtól, illetve a Vigadótól a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem központi épületéig tartó szakaszon a Dunai Regatta vízi futamainak indulói, hogy 2018-at követően ismét összemérjék tudásukat. Az evezős nyolcasokban profi egyetemista versenyzők csapnak össze, míg a sárkányhajós futamban vállalkozó szellemű amatőr egyetemisták mérkőznek majd meg egymással. Az idei esemény azért is tekinthető úttörőnek, mert az evezős sportágak mellett lehetőséget kínál az indulóknak olyan sportágakban is megméretni magukat, mint a teqball, a 3x3 kosárlabda, a szkander, a sportmászás, a röplabda, a kerékpározás, a strongman- és a cross challenge, vagy akár az e-sport. Szintén újdonság, hogy a sport mellett a környezettudatosság is főszerepet kap. Az eseményre kilátogatókat a „Zöld Pontban” várják a szervezők sokrétű, szemléletformáló, zöld aktivitásokkal.

Közösségépítés vízen és szárazföldön egyaránt

A Dunai Regatta nem csupán sportverseny. Az esemény kiemelt célja az egyetemi összetartozás erősítése, a sport és az egészséges életmód fontosságának hangsúlyozása a mindennapokban, emellett a Duna sokszínű felhasználására való figyelemfelhívás. Páratlan szurkolói és egyetemi hangulat, egyedülálló folyóparti fesztiválélménnyel, amelynek keretein belül mind a felső, mind pedig az alsó Műegyetem előtti rakpart szakasz fesztiválhelyszínné alakul és egész napra megtelik színes sportos, zenés és kulturális programokkal.

Amennyiben szívesen csatlakoznál a Regatta életérzéshez, további információkért „Vedd fel a ritmust” a Dunai Regatta honlapján és Facebook oldalán.

Az esemény teljes programja a www.dunairegatta.hu oldalon érhető el.

A rendezvény minden látogató számára ingyenes.





Ezeket olvastad már?
Rettegnek tőlük az ellenfelek, 37 évesen is varázsol az olimpiák magyar hőse

Rettegnek tőlük az ellenfelek, 37 évesen is varázsol az olimpiák magyar hőse

Átlátszó felsőben mutatta meg hatalmas melleit a szégyentelen bombázó

Átlátszó felsőben mutatta meg hatalmas melleit a szégyentelen bombázó

Rengeteg édesanya a pályán, csoda történt a Fradi meccse előtt

Rengeteg édesanya a pályán, csoda történt a Fradi meccse előtt

Kontinenst válthat a Fradi bajnoka, nem akárhonnan keresik

Kontinenst válthat a Fradi bajnoka, nem akárhonnan keresik

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás