
Félre húzta bugyiját, videón a népszerű kebelcsoda vadító húzása
Katrina Vianna egy tükörben pózolt, saját magát videózta.
A legutóbbi Kincsem parki galoppnagyversenyt és a Gróf Erdődy Rudolf Emlékversenyt Suták Csenge nyerte meg a hároméves herélt, Cry of Joy hátán.
Még 2020 végén számoltunk be Suták Csenge egy korábbi hatalmas sikeréről, amikor a Covid-járvány miatt zárt kapuk mögött megtartott galoppversenyen sporttörténelmet írt a fiatal lány. Most a Gróf Erdődy Rudolf Emlékversenyen aratott sikert.
2018 óta 4 lovaglásából immár 3. alkalommal tudott győzni ebben a rangos futamban a nyíregyházi lovas hölgy, ami nem mindennapi bravúr. Tegyük hozzá, hogy az 5 évvel ezelőtti diadalában az a Tour to Paris volt a partnere, aki azóta a franciaországi nagydíjakban is letette névjegyét idei visszavonulásáig.
Ezzel a sikerével Suták Csenge amúgy vezeti is a zsokéranglistát 4 versenynapot követő 4 első helyezésével, pedig az elsőt kénytelen volt kihagyni eltiltása miatt. Nagyon komolyan készül az idei Magyar Derbyre is, amely immár 100. alkalommal kerül lefutásra. Hogy abban a versenyben melyik telivér lesz a partnere, talán az is hamarosan kiderül. Addig is szorgalmasan készül lovaival reggelente Dunakeszi-Alagon, és szeretne addig jó néhány sikert besöpörni. Saját tulajdonú lova, Mazsorett sajnos nem Derby-érett, a klasszis is hiányzik belőle, de kisebb futamokban érhet el már az idén is több győzelmet.
Katrina Vianna egy tükörben pózolt, saját magát videózta.
Mohamed Abu Fani több klub érdeklődését is felkteltette.
A labdarúgó már inkább nem is reagál ezekre.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.